Menü
Rövid URL

Bezárt a Hopfanatic!

Beza%cc%81rt hopfanatic
Insomnia folyik a csapról a Hopfanatic Pub bemutatóján

Váratlanul, szinte a semmiből jött egyszer csak egy bejegyzés, hogy a Hopfanatic Sörfőzde október 31-én megszűnik. Olyan hirtelen, olyan szélsebesen történt minden, hogy a szakmát is teljesen felkészületlenül érte a hír. Kiskunhalas elesett. És bár a dolgot nagyon sok oldalról vizsgálhatjuk, végeredményben ez egy nagyon szomorú hír.

Hogy előzmények nélküli lenne, azt azért nem mondanám. A maga nemében mégis nagyon váratlan húzás volt ez a bezárás: a hír előtt öt nappal tartott a Hopfanatic csapfoglalást a Marionettben. Három vadonatúj sörrel. De a főzde elmúlt egy évét reálisan értékelve nem mondhatjuk, hogy nem voltak előszelek, figyelmeztető jelek.

Az egykor sok szép sörbemutatónak helyet adó, hunyadi téri Hopfanatic Pub például idén bezárt, ezzel a kiskunhalasiak egyetlen saját, fővárosi pubja tűnt el a térképről. A helyét azóta a békésszentandrásiak Ogre Pubja vette át. Jelzett ez már valamit akkor is, de emellett a Hopfanatic nyitott egy saját kocsmát Kiskunhalason, ami már árnyalja a képet egy kicsit. Én személy szerint örültem, mert azt gondoltam, van már akkor híre Tamásnak a szülővárosában, hogy sikeressé tegyen egy kisüzemi sörökkel foglalkozó pubot a forradalom vérkeringésétől távolabb. Azt gondoltam, hogy mivel a család, a gyerek mind Kiskunhalashoz kötik, teljes erőbedobással sikerre viheti ezt a bizniszt. Hiszen itt nem akárkiről van szó: ne feledjük, hogy az extrém sörfőzést Kiss Tamás indította el és vitte sikerre egy vaskalapos sörkultúrájú országban, ami hatalmas eredmény. A szíve, a lelkesedése, az innovatív gondolkodása nélkül könnyen lehet, hogy még csak most fedeznénk fel magunknak az tölgyfacsipszes, kakaós stoutot, a bivalyerős imperial stoutot vagy röhögve néznénk bambán magunk elé, hogy ugyan ki az a hülye, aki kókuszos pale ale-t csinál. Merthogy az nem is létezik.

A Hopfanatic Pub bezárása után egyre kevesebb helyen találkozhattunk Kiss Tamás söreivel, de aztán egyszer csak új sörökkel jelentkezett, amikből többen is kaptunk kóstolókat, próbapalackokat. Új dizájn, új nevek, minden receptben egy kis csavar, a régi Kiss Tamás újra hallatott magáról. A sörök viszont nem arattak olyan osztatlan sikert, mint ahogy azt Tamás várta. Nem voltak rosszak, de kevesek ahhoz, hogy nagyot szóljanak. Budapest zsibongó sörforgatagának zajában nem valószínű, hogy mély nyomot hagynak majd az emberekben.

Hogy ez volt-e az, ami miatt ilyen hirtelen pontot tett a Hopfanatic végére Kiss Tamás vagy valami egészen más, egyelőre nem lehet tudni. Teljes a csend, csak találgatni lehet az okokat. Az mindenesetre biztos, hogy a sörforradalom az utóbbi időben kezdett elhúzni a Hopfanatic mellett. Ezt minden negatív éltől mentesen mondom: egy kvázi családi kisvállalkozásnak versenyben maradni olyan kapacitású és technológiájú főzdékkel, mint a mondjuk a Főzdepark-csoport (Monyó, Mad Scientist, Horizont, HopTop), a Hedon vagy a Reketye nagyon nehéz. És egyre nehezebbé vált az évek alatt. Fejlesztések nélkül nagyon könnyű lemaradni és a tendencia egyre inkább abba az irányba mutat, hogy a főzdék mögé kell egy tőkével rendelkező csoport, különben nemhogy lemaradni, versenybe lépni sem marad erő. Nehéz lesz az elkövetkező pár év, egészen biztos vagyok abban, hogy lesznek még áldozatai a sörbummnak. Fognak még főzdék bezárni, nem bővül olyan iramban a fogyasztói kör, ahogy a főzdekapacitás nő, ennek az aránytalanságnak pedig lesznek még áldozatai.

Talán ez az indok. Talán más. Talán sosem tudjuk meg. Kiss Tamás mindenesetre nagyon fog hiányozni nekünk, személy szerint nekem is. Sok szép sörrel töltött órát köszönhetek neki és egy nagyon jó embert ismertem meg a személyében, aki tényleg szenvedéllyel és szeretettel csinálta a munkáját. Olyankor volt reformer, amikor csak alig páran mertek merészet húzni. A sör határait mindenkinél agresszívabban tágította, biztos vagyok benne, hogy sok, ma aktív sörszerető a Hopfanaticnak köszönheti a sör megismerését. Remélem bérfőzőként találkozunk még vele, remélem minél hamarabb. Sok sikert, Kiss Tamás! Sosem felejtjük el, mikor pezsgőt csináltál karácsonyra, mikor beledobtad azt a vaníliarudat a whiskyhordó mellé, mikor csináltál egy tejeskávét, mikor árpaborral fogadtál a pubban vagy mikor megmutattad, hogy lehet iható pumpkin ale-t csinálni.

Ide még nem érkezett hozzászólás.

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.