Menü
Rövid URL

A Lidl boros részleg kulisszatitkai – Herczeg Ágnes márkanagykövet válaszol

Herczegagnes4
Fotó: herczegagnes.com/kepek

Először talán tisztázzuk, mi is a te tiszted a Lidlnél? Mi motiválta a céget, hogy hozzád forduljon?
A Lidl Magyarország már hosszabb ideje nagy hangsúlyt fektet a borok megfelelő szelekciójára, valamint igen fontosnak tartja a vásárlók edukálását is. Ezt a kettőt összekötve segítem a vállalatot stratégiai tanácsadóként és márkanagykövetként.

A néhány éve bevezetett francia boroknak valóságos rajongótábora alakult ki bizonyos fogyasztói körökben – beleértve számos borbloggert –, de egy ideje elapadt az utánpótlás. Mi történt?
Egyrészt a magyar boroknak és a magyar borászoknak szeretnénk több lehetőséget biztosítani, ami azt jelenti, hogy a magyar borok felé billen el a borkínálat. Azt gondoljuk, hogy az általános borkultúra, ami alatt kulturált és mérsékletes borfogyasztást értünk, a mindennapok fontos részét képezi. Ez a magyar borokon keresztül fejleszthető igazán. Ennek értelmében újragondoltuk az eddigi kínálatot, és egy a korábbinál jelentősen szélesebb és színesebb magyar borkínálatot biztosítunk vásárlóink számára.
Ezzel párhuzamosan azt tapasztaltuk, hogy a nem borszakértő vásárlók nehezen ismerik ki magukat a külföldi borok világában, ezért úgy döntöttünk, hogy egy sokrétű edukációs stratégia segítségével megpróbáljuk közelebb hozni a vásárlókhoz a magyar borok mellett a külföldieket is. Ennek értelmében jelenleg csökkentettük a folyamatosan elérhető külföldi borok számát a magyar borok javára.
Bízunk benne, hogy az edukáció hosszú távon segíteni fogja a nem borszakértő vásárlókat abban is, hogy könnyebben és bátrabban nyúljanak majd a külföldi borospalackok után is, és ezáltal ismét egy szélesebb nemzetközi kínálattal állhatunk vásárlóink rendelkezésére.

Mesélnél az időszakos és állandó kínálatról, a cég boros filozófiájáról?
A nagy áruházláncok esetében gyakori probléma a hosszú ideig tartó és nem megfelelő tárolás. Hosszú hónapokat, akár egy-két évet is eltölthet egy palack a raktárakban vagy a polcokon. A Lidlnél ez a vállalat borstratégiájának okán nem fordulhat elő. Az állandó kínálatunk egy szűkebb kínálat, amelyet az alapélelmiszerekhez hasonlítanék. Ezek azok a borok, amelyeket a vásárlók alkalomtól és évszaktól függetlenül vesznek le a polcokról. Tudjuk azonban azt is, hogy bizonyos alkalmaknak, évszakoknak és élethelyzeteknek megvannak a saját jellegzetes boraik. Ezt figyelembe véve került kidolgozásra az akciós borstratégia. Ezek a borok egy adott időszakra érkeznek be, és csak ekkor érhetőek el. Így történhet, hogy azok a borok, amiket ma meg lehet vásárolni az áruházakban, sokszor még a polcra kerülés előtti héten a borászat pincéjében pihentek, így a Lidlnél nem fordulhat elő, hogy nem a megfelelő minőségű, rosszul tárolt tételek valamelyike kerüljön a vásárló kosarába.
A közvetlenül a pincészetektől történő központi beszerzésnek, és a gyors forgásnak köszönhetően tudjuk garantálni, hogy tökéletes minőségű és kiváló árú palackok képezzék kínálatunkat.

Mennyire térhet el üzletenként a kínálat? Van különbség a felhozatal jellegében vidék és Budapest között?
Az állandó kínálat mind a 165 áruház esetében azonos. A fent említettek következtében azonban az akciós termékkínálat esetében elmondható, hogy bár minden áruházba azonos akciós termékek kerülnek, az eltérő fogyási ütem miatt a kínálat idővel eltéréseket mutat.

Mennyire fontos a bor a Lidlnek?
Mindig is fontos részét képezte a termékkínálatnak, és ez idővel csak erősödni látszik. A Lidl ki szeretné venni a részét a magyar borkultúra fejlesztéséből, és az említett edukációs stratégia segítségével, a felelős és kulturált borfogyasztást szeretné támogatni.
Ezen túlmenően a Lidl évek óta komoly erőfeszítéseket tesz a magyar borexport támogatásáért, erősítéséért, így is lehetőséget biztosítva a magyar boroknak és borászoknak a nemzetközi platformon történő boldogulásra. Csak a tavalyi évben több, mint 6 millió magyar palack külföldre jutását segítette a Lidl.

Bónusz kérdés: hogy állsz a master of wine-á válással?
Júniusban vizsgázom. [Szerk. megj.: ez a MW Stage 2, ezt követően már "csak" egy kutatómunka, a Stage 3 vár az aspiránsokra.]

34 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

emoss

Jó lenne ha ez a stratégia a polcokról is visszaköszönne. Saját értelmezésem szerint jelenleg a Lidl-ben "nincs bor" szűkebben fogalmazva nem kapható "értelmes" bor. És közel sem a fene magas igény szintem miatt.

HerczegAgnes

Mi az értelmes bor számodra @emoss? Mi az, amit a mindennapokban fogyasztasz, és szívesen látnál a Lidl polcain?

Benikuty

Köszönet "octopus"-nak a poszttért! A fentebb olvasható se füle-se farka fanyalgás ellenére elég karizmatikus változás állt be a Lidl kínálatában, és ami külön öröm, hogy jó pár kevésbé agyonsztárolt hazai borászat mellett megjelent a "második" vonal, ezért pedig külön elismerésem Ágnesnek.
További jó munkát, és sikeres ténykedést!

loading

@Benikuty: lehet fanyalgás, de van alapja. Az én ízlésvilágomtól egyre távolodóbb a választék, még akkor is, ha kevés francia bort vettem. Több az olcsó bikavér és rozé , valamint egyben magasabb cukortartalmú bor azon üzletek polcain, ahová én járok.
Mondjuk valószínűleg nekem volt csak jó, hogy 30-60%-os leárazáson vettem sok Crémant-t vagy Cava-t. A Lidlnek gondolom kevésbé.
A külföldi magyar export kapcsán, olvasva az utóbbi lengyel reakciókat, ott is feltűnő a megjelent magyar borok színvonalának csökkenése és nem feltétlen az évjárat okán.

Számomra nem kedvező változás, hogy elmarad Anti pontozása a borok mellől. Én már kialakítottam a magam átváltási mechanizmusát erre alapozva. Azzal viszont nem tudok mit kezdeni, hogy jó társasági bor.

szi

Kedves Ágnes, meg tudja nekem mondani, hogy ki(k) dönt(enek) arról, hogy például a Lidl Romania üzlethálózatának polcaira milyen magyar borkínálat kerül? Megelőlegezett köszönettel, Sz.

koryfamoso

Végül is egyszerű a történet, egy ilyen helyen főleg az olcsó, de iható bort keresik a vásárlók. (szerintem)
Jómagam sajnálom a változást, ha már a magyar borokat akarják erősíteni lehet, hogy nem ezzel a kínálattal kellene.
Futó pillantás és haladok tovább, nagyon ritkán találok olyan bort jelenleg, amit megveszek a Lidlben.
Más "hiperekben" találni jobbat, ha már mindenáron ilyen helyen akarok bort venni és nem egy szaküzletben.

fer888

Ha valaki rákeresett a Lidl borok szavakra, hónapokig az első ,vagy elsők közül valamelyik francia borsor jött be.
Ma látom, végre nem elérhető. Az újakról én nem találtam semmit. (lehet nálam van a hiba), olyan semmi reklámot nem kap ez az újítás.
Vidékiként én jobban örültem egy egy külföldi vételnek. Mint a mostani, nem túl érdekes, de még "mindennapinak" sem túl jó magyar új hullámnak.

Ami örvendetes , hogy más áruházzal ellentétben végre nem állnak a polcon 8-10 éves, romlott palackok.

HerczegAgnes

Kedves Szi,
Alapvetően a romániai Lidl beszerzők választják ki a romániai Lidlben elérhető borokat, így az ottani magyar borokat is. Ezt idén március 8-án tehették meg, közel 800 borból választhattak, az összes többi Lidl beszerzővel együtt, a Magyar Bor Expo-n. Bármelyik magyar borász ingyen küldhetett be rá tételt.

jackrose

Atom gagyesz a kínálat, 1ft-ot nem vagyok hajlandó ott elkölteni, pedig én költök mindenhol ahol csak lehet...
Meg eleve a szokásos magyar sztori, túl lett tekerve egy picit az"arcpotméter" senkivel nem tudjuk borban felvenni a versenyt, nemhogy a Rhone völgye, Bordeaux, Elzász trióval. :)
Magyar bort lehet kapni bárhol, francia nb2, nb3-at pedig csak itt lehetett...

lazaridi

Kedves Herczeg Ágnes!

Inkább azt mond meg te melyiket innád a jelenlegi kínálatból?

Hapci

@lazaridi:
Ez jó kérdés. Én pár napja sétáltam el egy Lidliben a boros polcok előtt, a magyar választékot nézegettem, végül nem vettem semmit.
A jelen választékkal egyébként a Lidl még mindig meghaladja az Aldi, a Spar és különösen a Penny Market kínálatát, és gondolom, ez a cél. A borbuziknak szóló, pár száz/ezer palackos tételeknek és a kézműves/természetes/tökömtudjaminekhívjuk termelőknek semmi keresnivalójuk a diszkontokban - inkább az a furcsa, ha ott csorgatják el a boraikat.

emoss

@HerczegAgnes: köszönöm a kérdést nem gondoltam, hogy meg leszek szólítva.
Amit én szívesen látnék, az a "megfizethető kategóriájú mindennapok bora" amit kedd este a hétvégi maradék rántott/sülthús csütörtökön pedig a paprikáskrumpli mellé szó nélkül leemelek a polcról. Olyan fehérek/rosék/vörösek amik akár nagytermelők termékpiramisának alját képezik (ezekből van mennyiség, olaszrizlingek, furmintok, kékfrankosok, kisküvék stb. - a kadarkát mint lehetséges elsőszámú célpontot bár nagyon szívesen ideírnám vmiért mindig vastagabban fog a ceruza az árazásuknál ezért nem reménykedem) akár nem vagy kevésbé ismert borvidékek és/vagy termelők korrekt tételei és ami a legfontosabb az árazás, mindezt kb. 2000Ft-ig bezárólag.

Nagyobb részt szívesebben fogyasztok/fogyasztanék magyar borokat de nyitott vagyok a külföldi tételekre is. Nincs bajom (sőt) az Aldis 1000Ft-os dél-afrikai "oroszlános" és "zsiráfos" SB-al és CS-al (vagy pinotage, nem is tudom hirtelen?). A hangsúly a "mindennapokon" van. Nem hiszem én sem - a legtöbb hozzászólással egyetértek fentebb - , hogy a borboltokkal kéne konkurálnotok. Nektek a "tömegeknek" kell/kéne minőségi, nem pancsolt, nem kannás, nem PET-es, tiszta, technológiailag korrekt, patent ár-érték arányos borokat kínálni aki pedig 4-8ezret akar kiadni 1 palackért vagy a terroir-ra izgul netán címkeivó az megtalálja máshol a boldogságát.

Befejezésül: megjelent ezen oldalon is és másik oldalon is nemrégiben 1-1 bor nevezetesen a Mészáros KF '15 és a Csernyik Turán '15. Ilyen és ezekhez hasonló tételeket szeretnék a polcokon látni.

emoss

@Benikuty: leírnád Nálad mi számít a Lidl-ben 2. vonalnak? Mert én nagyrészt vagy a 600-as rosét látom a Balcsiról (amiért rosszabb napjaimon sem hajolok le) vagy a 4000-es "neves" bikavért Szekszárdról ami meg a fentebb leírt koordináta rendszerem szerint árban sok a csütörtöki paprikáskrumplihoz.

@Hapci:
Nekem a Sparral alapból még nem is lenne bajom mert a hétköznapi igényeimet igaz úgy-ahogy de lefedné. Inkább az a bajom, hogy nem hogy évente de 3 évente sem frissítenek, 1-1 karácsonyi v. húsvéti akciót leszámítva. Batthyány téren 5. éve full ugyan az a felhozatal!

syntaxerror

Csatlakozom az előttem szólókhoz, a mindennapok borából kéne minél szélesebb választék. Ebben nagyon erősek voltak a Cotes du Rhone-ok például, amik teljesen eltűntek. És a francia sornak megvolt az a nagy előnye is, hogy bele-bele próbáltunk drágábbakba és ha tetszettek visszamentünk még többért. A jelenlegi választékból nem érzek késztetést hogy vásároljak, pedig járok továbbra is Lidlbe más dolgokért. De ha magyar bort akarok venni vannak jobb beszerzési forrásaim, franciából viszont egyedülálló volt (meg néha spanyol, portugál, olasz borokból is nagyon jók voltak).

Benikuty

@emoss- a második vonal nem korrelál a lidl-el:) Általában értettem, és ami a mostani kínálatból nekem bejön mindennapok 1-2 esti pohárnak az pl. Frittmann, Varsányi, Hilltop, vagy a Font, ami most sajnos nincs

Benikuty

@emoss- a második vonal nem korrelál a lidl-el:) Általában értettem, és ami a mostani kínálatból nekem bejön mindennapok 1-2 esti pohárnak az pl. Frittmann, Varsányi, Hilltop, vagy a Font, ami most sajnos nincs

HerczegAgnes

Kedves @jackrose, azt kívánom, hogy az összes Lidl vásárló rendelkezzen olyan boros ismerettel, hogy magabiztosan levehessen bármilyen francia palackot, és költhessen amennyit akar. Hidd el, ha így lesz, lesz bőségesen francia NB2 és NB3.

@lazaridi @Hapci @emoss @syntaxerror Feltettem a facebookra a mostani (mai) kínálatból a kedvenceimet, a Mogyoródi út Lidl kínálatából ( ez volt útban az egyetemre menet) képpel és árral. Most olasz boraink vannak, jönnek hamarosan a spanyolok is. Francia borok is lesznek nem olyan sokára. A magyar borokat már csak azért is érdemes itt is figyelni, mert az árak eléggé jók a rendszernek köszönhetően (nincs közbeiktatott kereskedő (legtöbbször), nincs hosszú tárolási és logisztikai költség stb.) és van olyan, hogy akár 600-800 Ft-tal is olcsóbb nálunk ugyanaz a bor, mint egy átlagos kereskedésnél vagy a pincészetnél.

@Benikutya vannak ezek a borok (ma láttam is az üzletben a felsoroltakat), de nagyon jó ötletet adtál, hogy mire kell még figyeljünk, hogy még "fogyasztóbarátabbak" legyünk, köszönöm.

Itt a link:
https://www.facebook.com/HerczegAgnesWineExpert/

szi

Kedves Ágnes,

köszönöm a válaszát. Nyilvánvaló, hogy erre a rendszerre (is) bőven ráfér egy komolyabb fejlesztés. Azért érdeklődtem, mert a Lidl Romania polcain rendre gyanús magyar tételek jelennek meg, így ez a kínálat kimondottan negatív reklám a magyar bornak. Pl. alsó polcos, többnyire vállalhatatlan furmint, szamorodni és aszú Tokajból (?) (olyan áron, amilyen áron képtelenség előállítani tisztességes minőséget), néhány (illatos) magyar fajta - szintén ismeretlen termelőktől - Mátrából és Badacsonyból. Mindeközben tudunk elfogadható árú és minőségű borokról, pl. Tokajból a Disznókő Sárga Borház-sorozat, a Tokaj Grandnál is akad jó ár-minőség arányú tétel. De pl. Font, Frittmann, Bárdos (és hozzájuk hasonló pincék) bizonyára tudnának megfelelő mennyiségben szállítani Irsait, Cserszegit, kékfrankost, rozét.
Összegezve, az Ön által fennebb vázolt rendszerben talán már a nevezés stádiumába be lehetne iktatni egy-két olyan szűrőt, ami nem engedi tovább a vállalhatatlan tételeket.

VisMajor

Nem tudnám megmondani, hogy tetszik-e a váltás, vagy sem. Nekem is hiányzik a régi választék. Jó ötlet, hogy magyar borászatoknak is több esélyt adnak, viszont igazából a többi láncnál is ez megy és a Lidl-t pont az ellenkezője emelte ki a többi közül. Máshol nem volt jellemző a szélesebb külföldi kínálat. Azt sem értem, hogy a nem borszakértők nem ismerik ki magukat a francia/spanyol borok között miért magyarázat a váltásra. Miért, a magyar borok között kiismerik magukat, vagy ki fogják? Szerintem a "borszakértők" is utánanéztek a legtöbb akkori bornak, nem hiszem, hogy az egykori kínálatot jól ismerték volna előtte. Venniük kellett egy üveggel, hogy tudják milyen.
A mostani helyzet nem tudom mennyire "edukáció". A pizza bor, kerti parti bor, grill bor és ilyesmi segít eligazodni magyar bor esetében, de francia esetében nem? Az újságban többnyire le van írva, hogy mihez ajánlott, hány fokon, milyen a bor. Régebben még pontozás is volt. Ez kiindulásnak elég jó alap akármilyen borról is beszélünk.
Mikor megláttam a Kislaki Chardonnay-t (főleg), vagy a K2-t (kevésbé) pozitívan meglepődtem. A leírtak alapján remélem lesz még hasonló merítés. Villa Tolnay, Kősziklás borok beleférnének abba az árkategóriába amely felé elmozdul a kínálat. Remélem azért Losonci, stb. is lesz egyszer.:-) Persze ez nem tanács, csak vágy.
Szóval van ami tetszik, van ami nem, és van ami hiányzik.

capybara

Az edukációs irányt magam sem tudom mire vélni: nem világos, hogy a Cotes du Rhone-t (akár 1000 forintért) nem ismerő átlag közértjáró honnan tudja, hogy ez a Légli nem az, hanem. Hegyezhetnénk a zabot itt hosszan, a helyzetet én élénk érdeklődéssel, kevéske szakmai rálátással, nagyjából átlagos anyagi lehetőségekkel és talán némi ízléssel felvértezve úgy illusztrálhatom, hogy az elmúlt 2-5 évben évi párszázezer forintot hagytam ott a Lidl kasszáinál borra, míg az elmúlt évben a tizedét sem. Próbálkozom új tételekkel folyton, de csak lukra futok. Halló, Lidl! Szeretném a pénzemet elkölteni nálatok! Okszerűen, persze.
Herczeg Ágnes itt, így szerintem kudarc. Szerintem. Határtalanul boldog lennék, ha kiderülne, tévedtem.

Hapci

@VisMajor:
Ilyenek vannak az ajánlásban, hogy pizzabor? Akkor valószínűleg el kell kérnem a szellemi termékem lízingelését kellően kifejező összeget H. Ágnestől, ugyanis évek óta így jellemzek egy bizonyos - diszkontkompatibilis - kategóriát, hogy "mirelit pizzához elmegy". :D
A kisebb termelőkkel/kézművesekkel/stb. kapcsolatban pont az ellenkezőjét gondolom, mint te: ezeknek nincs keresnivalójuk a diszkontokban. Ha pl. L. Géza presztízses termelő, viszonylag kis tételeket termel és ennek megfelelő összeget szokás adni a boraiért, akkor elég baj neki, hogy a Lidliben csorgatja el a borát jóárasítva... ugyanis a borbuzik szemében ettől csökken a nevének kívánatossága...

VisMajor

@Hapci

Igen, Rosso Piceno Superiore 2014: "Tökéletes pizza bor. " Szerintem aki így kategorizálta, az nem úgy értette, mint te.:-D Egy jó ideig pontozták a borokat (100-as skálán), mostanában inkább kategorizálják őket. Mint pl. finom falatokhoz, meg tésztákhoz, beszélgetésekhez, vagy pl. különleges alkalmakra.
Egy-két Lild bornak örültem. Pláne jó árasítva. Ha rendelném 1-2 palackkal, akkor a szállítási költség miatt még drágább lenne. Lehet, hogy a borbuzik szemében kopik az értéke, de elég biztos vagyok abban is, hogy a termelő tudatában van ennek. Azt írja a poszt, hogy közvetlenül a pincétől szerzik be központilag. És a forgásra is figyelnek, hogy ne álljon el a bor.
Kb. valami struktúrát látok a rendszer mögött. Most a hangsúlyt arra fektetik, hogy mihez igya a nép és milyen bor. A több száz forinttal olcsóbb árak miatt meg többen megveszik, mert előjöhet az "ennyiért megéri" hatás. Azt viszont nem látom. hogy innen hogy tudják tovább fejleszteni a vásárlóközönségüket, hogy befogadóbbak legyenek a francia/spanyol/olasz borok iránt és bátrabban nyúljanak a borokhoz. Szerintem azért volt egy réteg aki a borokat minimum megnézte régebben a Lidl-ben, vagy csak az miatt ment be. Valószínűsítem, hogy volt egy vevőkör, akiket most hanyagolnak. (én is ilyen lettem többnyire. Bár én nem költöttem el több százezer ft-ot évente, de azért vettem jó pár üveggel náluk. Ebben az évben csak 2-3 üveggel.) Nem hiszem, hogy visszatér a jelenlegi rendszerrel a francia/spanyol kínálat. Szerintem ez nem edukáció, inkább más vevőkörhöz fordulás. A hölgy még jól belenyúlhat párszor a merítésekbe. Ha lesz olyan bor, ami érdekel, akkor tuti veszek pár üveggel, de nem hiszem, hogy elérném a régi szintet.

PPetrvs

@Hapci:
+1000, de az a Lajtántúl működő ideális felosztás (jó ár-érték arányú nagy pincészetek/ker.házak borai a hiperekben, kicsi és egyedi "butik-borászatok" a vinotékákban és a gasztroban) sajnos nálunk az igényes nagyüzemi borok (és borászatok) hiánya miatt még egy darabig nem fog működni. Nem tisztem védeni sem a Lidlt, sem Légli Gézát, de a sajátosan torz magyar piac miatt, kényszerpályán, de egymásra találtak.
Jó, nyilván nem fogunk a Lidlben vagy a Sparban 2HA, Szentesi vagy DZ borokat látni soha, de a helyzet fonákságát jól mutatja néhány BT-bűvkörben lévő, nyugati mércével kis-nagy borászat (Takler, Sauska, Pannonhalma) értékesítési "koncepciója", mert láthatóan nem tudják még a saját portfóliójukat sem elosztani a hiperek és a gasztro/vinotéka vonal között.
Szóval, röviden, az igényesebb borválasztékra törő hiperek elemi erővel törekszenek megtalálni a túl nagy kínálat miatt értékesítési gondokkal küszködő top-borászatokat, akik viszont így saját nimbuszukat koptatják. Szar ügy.
A nagy borvidékeinkre (Eger, Mátra, Tokaj, Balaton, Tolna) nagyon kellenének a jó értelemben vett nagyüzemek, amiknek ontaniuk kellene magukból az évről _megbízható és _finom borokat 5-10 eurós kategóriában.

loading

@Hapci: Légli Géza évek óta kapható a Lidlben. Szerintem Anti hatására.
@VisMajor: szerintem legalább 3 dolog változott a Lidlnél: a koncepció, a beszerző és az értékelő (a sorrendet nem tudnám megtippelni). Ha megnézed a Deluxe termékek köre idénre szűkült, mint ahogy a borválaszték is módosult, inkább lefelé. Lehet nem jött be a felfele nyitás üzletileg.
Hosszan gondolkodtam miként írjam le, de nem fogom tudni nagyon diplomatikusan: a borfanoknak a korábbi beszerző, értékelő (Anti), koncepció alkotó jobban világa jobban feküdt. Az új szereplőké nem. Ha meghallgatod a két szakértőt, akkor érezni fogod a különbséget. Nem értek mindenben Antival, de nekem személy szerint meggyőzőbb és hozzám közelebb álló borokat eredményez. Ami viszont nem feltétlen jelent egyet üzleti sikerrel.

@PPetrvs: pedig ott van a Danubiana, az Eurobor (Tűzkő) és még vannak, akik egészen jó borokat készítenek. Érdemes benézni Pennybe is, mert egy Danubiana pezsgőt (Jon Josh Chardonnay) és Oremus 3 puttonyos aszút kellemes áron lehet beszerezni (a kevésbé előnyös egyéb választék mellett).

rambo13

Hát amit nagyon sajnálok a Cotes du Rhone-ok eltűnése, illetve több éve volt egy wachaui zöldveltelini is a polcokon, na az nagyon hiányzik.
"mindennapi bornak" előszeretettel isszuk a Nyakasokat (vmiért előbb emelem azt le mint a Hilltopot, Frittmant, habár ők is megteszik), de egy ideje többször futottunk beléjük az Aldiban, mint a Lidlben, pedig régebben a Lidlben is nagyon kedvező áron és sokszor voltak a tételek polcon.

illetve csatlakozom azokhoz, akik hiányolják az Anti féle rendszert: nyilván át kellett skálázni, de konzisztens volt, lehetett rá építeni.

fanyuvofeherlofia

Nem volt időm minden ripostot végigolvasni, de nem bírom nem kimondani: ez puszta mellébeszélés... Más áruházakban is hasonló azaz: lesújtó a helyzet, ezt nehéz kimagyarázni.

fanyuvofeherlofia

@HerczegAgnes
"Azt gondoljuk, hogy az általános borkultúra, ami alatt kulturált és mérsékletes borfogyasztást értünk, a mindennapok fontos részét képezi. Ez a magyar borokon keresztül fejleszthető igazán."
Közel 30 év mérsékletes és kultúrát borfogyasztást követően ez a két, egymást követő mondat, számomra súlyos ellentmondást hordoz.
A lidl eddigi kínálata, melyben hangsúlyos rész jutott az ízlésformáló, ár-érték arányukat tekintve az átlagon felüli, külföldi boroknak inkább képviselt edukációs stratégiát.

hetfejutannin

Kedves Ágnes!

Egyszemélyi közkívánatomra legyetek olyan kedvesek visszahozni a kínálatba ezt a bort:

https://www.lidl.de/de/vigna-la-cupa-salice-salentino-doc-riserva-rotwein-2013/p221144?searchTrackingQuery=*&searchTrackingId=Product.221144&searchTrackingPos=2&searchTrackingOrigPos=2&searchTrackingRelevancy=96.7&searchTrackingPage=2&searchTrackingPageSize=36&searchTrackingOrigPageSize=36

Anno a '12-es évjáratból tetemes mennyiséget pusztítottunk el. Maradt pár üveg, és nem is olyan rég a végére jártunk.

Azóta is Puglia-ba vágyunk...

Othello

Mondjuk meg őszintén, a Lidl feladta az eddigi borfilozófiáját. Eltűntek a színvonalas borok, tizedére esett a kínálat és megjelentek a gyanús édes és félédes borok. A borkedvelőket nagyon érzékenyen érinti ennek a bástyának a ledőlése.
Megértem, a magyar vásárló igénytelen, csóró, bunkó, nem tud franciául, viszont 500 forint alatt szeretne venni valami jó kis édeset. De azért ez az óriási fordulat mégis elszomorító. Az előző gyakorlat valóban hibás volt, ugyanis nem a túlértékelt és ezoterikus francia szortimentre kellett volna építeni, hanem könnyű, csavarkupakos, megfizethető árú olasz, chillei és más újvilági borokból építkezni. (Osztrák, szlovák, román, horvát stb. tételekből is válogatva.) Ha a 150€ fölötti tartományba megyünk, akkor inkább a megbízható borboltból vásárolok, ahol egyenletes hőmérsékleten tárolják a bort, nem a polcon.
A hiperben az ebédhez-vacsorához vennék szerethető, érdekes bort venni, minél nagyobb választékból 2000 Ft alatt.
Nem rossz, hogy magyar termelőtől is vásárolnak, de nagyon kevés olyan színvonalas borászat van Magyarországon, amely kellő mennyiségben tud szállítani. Sajnos, gyakori probléma, hogy a hiperes magyar palack azonos címkével egészen különböző bort tartalmaz.
Az új választékban eddig elég kevés fogyasztható hazai bort találtam. Kár. Viszont a Lidl is elveszített egy állandó vásárlót.

fanyuvofeherlofia

@Othello A Lidl nem egy vásárlót vesztett... Annak idején a borválaszték vonzott be a Lidl-be, annak hiánya pedig el fog űzni...

Othello

Magam is magyar borvásárló lennék. Arra próbáltam utalni, hogy ilyennek látnak minket a Lidl marketingesei. Pedig nem biztos, hogy az 500 Ft-os félédesek vásárlóira kellene stratégiát építeni.