Menü
Rövid URL

A területi képviselő a boltban hisztizik - Radosevics Radován (Radovin)

Rado tito 2
Radosevics tábornok Titó marsallal

Az utóbbi években mely borvidék, ország vagy stílus volt a divat változásainak legnagyobb vesztese?

Nálunk egyértelműen a Villányi borvidék esett vissza a legjobban. Pedig vannak új és értelmes próbálkozások, akadnak borászok, akik nem egyenborokat készítenek, sőt, egy-két régi nagy név presztízsborai is meglepően jó formát mutatnak. A 10 euró körüli kategóriában kellene Villánynak erősítenie, mert ott a többi borvidék igencsak elhúzott mellettük.

Tokaj külön eset. Nem vesztes, csak a sok koncepciótlan irány teljesen összezavarja a piacot. Hetente jönnek Tokajról minták, és hiába jók a borok, akkora a túlkínálat, hogy már nem győzzük mi sem! Itt is igaz, hogy 10 euró körüli áron kell érthető, jó bort kínálni, és rögtön lesz fogyasztói bázis. Közben az is látszik, hogy ennyi bort nem lehet itthon eladni!

Az olcsó és egyszerű habzóborok ideje lejárt. A pálinka szintén lejtmenetben van!

A magas alkohollal érkező borokat is egyre jobban kerülik a fogyasztók, sokszor vesszük észre, hogy forgatják a palackot, és nézik a százalékot.

Mit tart az utóbbi évek legbosszantóbb fejleményének a borvilágban?

Sok hibás borra rámondják, hogy ez ilyen, a természet így adta. OK, legyen, de ettől még nem jó inni! A termelők egy csoportja még mindig a 90-es években él, és a jó szándékkal adott tanácsokat képtelenek megérteni, elfogadni!

Nagyon zavar, hogy a nagykereskedők és az importőrök minden tortából kihasítanak egy szeletet. Normális piacon ezt ilyen formában nem lehetne megtenni! Nagykereskedelmi árakon szolgálnak ki magánszemélyeket, teljesítenek céges megrendeléseket, aztán a területi képviselőjük a boltban hisztizik, hogy nincs teljesítve a vállalt forgalom feléjük. Hát barátocskáim ez pont miattatok van, nem kellene a mi szemétdobunkon kapirgálni.

Másik kedvencem a kényszervállakozó, hobbiból lett borkereskedő, aki szintén összevissza kalózkodik! A bloggerek felelőssége is szerintem ide kivánkozik. Vannak akik mindenről, mindekiről folyamatosan jót írnak, csak nehogy megsértsenek bárkit. Miközben van egy másik csoport, akik pénzt (saját vagyont), időt nem sajnálva segítik a fogyasztókat; ők az üde színfolt a szürkeségben.

Mi lesz a következő nagydobás?

Nekünk talán az, hogy megmaradunk független borkereskedőnek, nem a beszálítóink raktárkészlete határozza meg a polci kínálatunkat. Túlkínálat van a magyar piacon, éppen ezért nagyon fontos, hogy egyedi borok kerüljenek a polcokra, és ne azok, amelyeket egy hiperben meg lehet venni, ahol a neonfényben csak a pörgési sebesség számít!

Ami a borvidékeket illeti: Mátra, Sopron, Champagne, a kevésbe sztárolt francia és spanyol területek és nem utolsó sorban a Cava.

Mi a véleménye a parafadugóról és az alternatív zárási módokról?

A vevőink 90 százaléka imádja a csavarzárat, rendezvényeken pedig mi is imádunk vele dolgozni. Én is szeretem, de a jó minőségű parafával sincs semmi bajom.

Van-e titkos kedvence? (Azaz olyan borvidék, fajta vagy stílus, amely iránti rajongását mások nem osztják.)

Mindig újabb és újabb magyar és külföldi pincészetekből kiszűrni azt, amivel a piacon megint egy kis ideig mi is a legjobbak közé kerülünk. Spanyol borok vagy épp a Cava, de a Felvidékről is szép számmal érkeznek esélyes versenyzők. Jó kékfrankosok, bikavérek és kadarkák kellenek! Várom a nagy ugrást a hárslevelűtől. A Mátrából egyre komolyabb borokra számíthatunk!

Az utóbbi néhány évben mi volt a legfontosabb változás a borfogyasztási szokásokban?

Egyre igényesebb, tájékozotabb a fogyasztó, és ez jó. Most már túl vagyunk az első 20 éven, jöhetnek a szofisztikáltabb borok. A fa abszolút nem kedvenc és az egysíkú vörösborok is háttérbe szorulnak. Nyitás az igényes rumok, whiskyk és champagne-ok felé.

Kereskedőként a kínálat mely kategóriájának erősítésében lát kitörési pontot 2017-ben?

Nekünk arra kell törekednünk, hogy széles spektrumban tartsunk borokat úgy, hogy közben az önállóságunkat, az egyedi arculatunkat megőrizzük. Nem fogok belerokkani, ha pár nagy név nem lesz nálunk. Van csatorna, ahol ők elfogynak. Én inkabb a kis igazgyöngyöket keresem, tudva, hogy nincs mindig bőséges fogás. A 3-5 ezer forintos kategóriát fogjuk erősíteni. 2017-ben még nagyobb hangsúlyt fektetünk majd a Liebling borokra; ettől azt várom, hogy erős önnálló brand lesz: mindig más termelő ár/érték-bajnok borával.

Borszerető külföldi ismerősének milyen magyar bort vinne ajándékba (maximum 2 bor)?

Bardon Omega 2012, Bakonyi Péter Makár Cabernet Franc 2012.

És végül egy személyes üzenet: ha kérhetnék a magyar borászoktól, azt kérném, tegyék el a boraikat, ne dobják azonnal piacra palackozás után, vágják ki a pincéből az öreg hordókat, kóstoljanak sok bort más magyar borvidékről, és ne akarjanak több lovat megülni egyszerre, a borász borászkodik, a kereskedő kereskedik.

6 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

akov

Köszi, valóban remek, én is egyetértek sok mindennel. Mondod a pálinkát, ami lejtmenetben van. Részben nem lep meg az otthoni pálinkafőzés ismert lehetőségei miatt. Ugyanakkor valaki magyarázza meg nekem, miért olyan rohadt drágák a pálinkák. A legtöbb fogyasztónak esélye nincsen megvásárolni egy valóban minőségi pálinkát. Aztán meg vannak azok az itthoni főzdék, akik lassan cognac árban tolják a cuccot, ennek megint fura üzenete van.

loading

Sok mindenben igaza van. Mondjuk olyan borok árát is a 10EUR felé húzza a boltjaiban, amelyek más helyeken 5-7EUR körül vannak.
Szeretném látni azt a pillanatot, amikor egy bor gyorsan elfogy és ő nem arra kéri a borászt, hogy ha már nincs abból az évjáratból, akkor adjon az újból. Már nem beszélek sok borásszal (kevés az alkalom, nem más okból), de a legtöbbjük a kereskedői igényt, sürgetést mondja az egyik fontosabb okként a gyors piacra kerülésre. (A másik a likviditás.)
A whisky korszak már régóta tart, vagy 15 éve kezdődött. A rum nem tudom mikor lesz itthon igazán sláger, mert alapvetően nincs exkluzív elfogadottsága nálunk.

@akov: Ha jó minőségű gyümölcsöt használsz, akkor annak beszerzési ára nem kevés (olykor eléri a kisker piacos árat). De valóban, amikor még jobban ment a pálinka, akkor is már 10-15 éves pure single malt, konyak, stb. árba lőtték be az árakat.

az_Anna

Sok igazság van a fentiekben. Talán nekem is gyakrabban kéne szidnom azt, aki megérdemli. Majd igyekszem.
A pálinka árképzésében a minőségi alapanyag árán kívül gyaníthatóan benne van az is, hogy a főzde jövedéki engedélyének igényléséhez letétbe kell helyezni egy elég súlyos összeget, valamint egy irreális adminisztrációs gépezetet kell működtetni.

wass

Aki sokallja a pálinka bolti árát, üljön haverokkal kocsiba, gördüljön át a magyar szerb határon. A Délvidéken a magyar bolti ár töredékéért olyan páleszokhoz lehet jutni ami sok aranyárban mért pálinkára köröket ver rá!