Menü
Rövid URL

Bízhatunk-e a szakértőkben?

Sebastian payne
Szakértő és a Wine Society kereskedője, Sebastian Payne (fotó: decanter.com)

Tegyük fel, hogy bort akarok venni a kiváló 2015-ös bordeaux-i évjáratból. Mitévő legyek? Ha álmomból ébresztve is vágom a pauillac-i polgári középosztályt, akkor nyilván nem szorulok külső segítségre. Egyébként marad a szaksajtó átgereblyézése, a sokszor lesajnált pontvadászat.

A sajtóban általában kétféle teszttel találkozhatunk. Az egyik változat az, hogy a borvidéki megbízott kiszáll a helyszínre, elbeszélget a haveri és félhaveri termelőkkel, és pincéről-pincére járva vagy egy nagyobb közös bemutatót kihasználva rögzíti a benyomásait. Ezeket a közvetlen benyomásokat előzetes tapasztalatai és előzetes tudása alapján fölfelé vagy éppen lefelé kerekíti, amikor a beszámolóját írja. Nagy ritkán talán az is megesik, hogy egy bor annyira eltér az előzetes elvárásaitól, hogy kénytelen újrakóstolni. A publikus végeredmény a kollektív bölcsesség finoman módosított változata lesz. Az ilyen kóstolásnak az a hátránya, hogy a természet vagy a borász egyszeri csodái kevésbé tudnak kitűnni, hiszen a szűrőkön és áttételeken átvergődve – borvidéki hierarchia, termelők presztízse, árak, évjáratok stb. – tompul a fényük, zsugorodik a különbség. Előnye, hogy a szerző vagy a bor gyökérnapja nem fogja teljesen felülírni az évjáratok hosszú során kialakult presztízs-hierarchiát.

A vakteszt ehhez képest kőkemény tudománynak tűnik. Valójában azonban ez sem a műszeres, laboratóriumi, inkább csak a pszichológiai, kérdőíves, közvéleménykutatós. Műszeres, laboratóriumi akkor lenne, ha a kóstolók műszerek lennének, ha működésüket a fizikai törvények egyértelműsége határozná meg. A közvéleménykutatós, mit-mond-az-utca-emberétől pedig azért különbözik, mert a szakértők nyilvánvalóan nagy előzetes tudással és rutinnal ülnek neki az osztályozásnak. Nagyjából igaz, hogy az elfogultság kizárható – nem teljesen, hiszen vannak felismerhető borok -, ugyanakkor ki vannak szolgáltatva pillanatnyi diszpozíciójuknak: ha a bornak jutó egy percben nem alakul ki kontúros, tiszta kép, akkor a szakértők is blattolnak, maszatolnak, nem hagyatkozhatnak a név mögé felhalmozódott kollektív bölcsességre. A másik súlyos hátrány, hogy érzékszerveik az előzmények túszai: az észlelés nem nulláról indul, hanem az előző bor által beállított szintekről. Aki egy tisztességgel végrehajtott vakteszt után – vagy akár részeként – kóstolt már vissza bort, az tudja, mekkora meglepetések érhetik: egészen más hatást kelt ugyanaz a bor másodikként, mint tizenötödikként (hogy az olyan változókról, mint a hőmérséklet vagy a levegőztetés ne is beszéljünk).

Megelőlegezett bizalommal abból indulunk ki, hogy a szakértő úrrá tud lenni ezeken a nehézségeken. Úgy kompenzál, hogy a kontextus mindig semleges maradjon, és olyan kitartó, hogy figyelme soha nem lankad, kíváncsisága nem lanyhul.

Egy utolsó bökkenő azonban így is marad. Az élményt alapvetően befolyásolja, hogy mit várok el. És még ha érzékszerveink ugyanúgy működnének is – márpedig köznapi tapasztalat, hogy pl. sav- vagy brett-toleranciánk határa máshol húzódik -, a szakértő elvárásai egészen mások, mint az enyém. És az enyémek is mások, mint voltak 3 éve, vagy lesznek 3 év múlva. Nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba. Nem léphetünk ketten ugyanabba a folyóba.

De miért mondtam fel újra ezt a leckét? Mert becsapva érzem magam, és utálom, ha becsapnak. Ugyanakkor feltételezem, hogy senkinek nem állt szándékában becsapni.

Stephen browett
Stephen Browett összekereskedett egy focicsapatra valót (fotó: thewinecellarinsider.com)

Ismert bordológiai körökben komoly turbulenciát keltett, hogy a brit tudósok benézték az évszázad évjáratát. A történet a 2003-as évjárat eltérő megítélésével kezdődött: az európai normákat bőszen védelmező brit sajtó szerint a mazsolaszüretből gyorsan hanyatló, gerinctelen borok születtek, az édesszájú amerikaiak, élen a Wine Spectatorrel viszont beájultak az érettségtől. A 2005-ös évjárattal aztán fordult a kocka: a britek hiperventilláltak, és sorra vallottak szerelmet életük legnagyobb évjáratának. A már sokszor leírt borpápa, Robert Parker azonban óvatosságra intett, szerinte ennyi tanninnal hiú remény a tökély.

2005 tündöklése és bukása pontosan nyomon követhető Jancis Robinson értékeléseiben. 2007-2015-ig dicséretet halmoz dicséretre, aztán egyszer csak minden egész eltörik.

2007: A jegyzeteimben újra meg újra felbukkan az a szó, hogy „szaftos”. Ezeket a szépen érett szőlőből készült borokat lédús gyümölcsösség és frissesség jellemzi – ezért annyira jól ihatóak -, ugyanakkor nem szűkölködnek tanninban sem, ami hosszú életet ígér. 2005-öt az különbözteti meg, hogy a legjobb borok, nem mindegyik, tanninja csodálatosan érett, ezért fiatalságuk ellenére sem kemények, fanyarak, a szájat bársonyos gyümölccsel töltik ki, és csak a lecsengésben vesszük észre, hogy mennyi tannin lapul a mélyben.

2008: Továbbra is úgy érzem, hogy ez messze a legnagyszerűbb bordeaux-i évjárat, amit valaha kóstoltam. És ami különösen izgalmassá teszi: az egyenletesen magas minőség egészen a kisbirtokok és az alap AC Bordeaux-k szintjéig.

2015: Ez minden bizonnyal a legjobb Bordeaux-i évjárat ebben az évszázadban. A 2005-ösökbe mindenből sok jutott: csurig vannak gyümölccsel, savval, színnel, csersavval, és amiatt aggódtunk, hogy mivel a bordeaux-iak pályájuk közepéhez közelítve hajlamosak néhány évre bezárulni, annyira tanninosak lesznek most, hogy a kóstolás fárasztó lesz. Nem így történt, de az is igaz, hogy a 70 kóstolt borból mindössze egy olyan akadt, amelyik már fogyasztásra kész állapotban van.

2017: A kóstoló fő tanulsága az volt, hogy 2005-ben nagyon mások voltak a minőségi kritériumok, mint ma. Ez még az a korszak volt, amikor többre tartották a súlyt és a drámai hatást, mint a kifinomultságot, a frissességet, a termőhelyhez és a dűlő karakteréhez való hűséget (…). Minél magasabb volt az extrakt, annál jobb. A szuper koncentrált és tanninos 2005-ösöket kóstolva frissességért rimánkodtunk. (…) Az általános benyomásunk az volt, hogy bár a legjobb borok valóban káprázatosak, mások esetében úgy tűnt, hogy előbb fogják a gyümölcsöt elveszíteni, mint hogy a csersavat eldolgoznák.

Ez az utolsó értékelés kopernikuszi fordulattal ér föl: nem egyszerűen azt állítja, hogy a 2005-ös borok tanninjával gond lehet, hanem hogy időközben korszakváltás zajlott le, és ami akkor tökéletesnek tűnt, mai szemmel már nem az. Ennél a pontnál a fogyasztók elitje, a fogyasztó-gyűjtők – akik nemcsak gyűjtenek és érlelnek, hanem becsületesen isznak is – a szívükhöz kapnak: mire eljönne a méregdrágán megvásárolt palackjaik ideje, addigra eljárt fölöttük az idő? Lehet, hogy az ízlésváltozás ciklusai gyorsabban követik egymást, mint a nagyborok érése? (Egyszer már próbáltam Dr. Bubó stílusában megfogalmazni ezt a veszélyt: Ahogy múlnak az évek, a bor egyre szebb lesz, csak vigyázz, nehogy mire kinyitnád, már mást szeress!)

Bdx 2005
Magánpénzből magánpéldány

Ezek után, gondolom, jó néhányan előásták a pince mélyére rejtett kincset, és ellenőrizték, hogy indokolt-e a pánikhangulat. Kicsiben mi is ezt tettük.

Bemelegítésként eljátszottunk azzal, hogy kedvenc második borunk három évjáratát vakon kóstolva megpróbáltuk beazonosítani az évjáratokat. Sajnos a 2006-os és 2005-ös Lacoste-Borie mellé csak 2012-est sikerült felhajtani, így nem nagy dicsőség, hogy az évjáratok leírása alapján nem trafáltunk mellé.

Ezután jött a nagy attrakció: két olyan 2005-ös pauillac-ot kóstoltunk, amelyek a Decanter 2008-ban megrendezett Médoc cru classé tesztjében maximális, 5 csillagos értékelést kaptak, vagyis potenciálisan a világ legjobb borai közé tartoznak. Ez volt egyébként a Decanter történetének legsikeresebb kóstolója: az 55 tételből 25 kapott 5 csillagot. Bár ebben a kategóriában a pontos pontszámot nem közölték, a sorrend valószínűleg a sorrendet tükrözte. Ez alapján a Lacoste Borie nagy testvére, a Grand-Puy-Lacoste lett a hatodik, az általunk most kóstolt Haut-Bages-Liberal a hetedik és a Lynch-Moussas a kilencedik (éppen csak megelőzve a Mouton Rothschildot (200 ezer forint plusz apró)). A tesztből nagy kalamajka kerekedett, mivel a Latour 16,6 ponttal a 4 csillagosok közé szorult, a Lafite-Rothschild pedig a 3 csillagos sereghajtók mezőnyében végzett, mindössze 15,8 ponttal. A Decanterben két oldalon át magyarázták a bizonyítványt, döntően azzal érveltek, hogy nem meglepő, ha egy ötéves pályafutásra szánt bor háromévesen többet mutat, mint az, amelyiket 25 évre kalibrálták. Csak hát én mindig azt hittem, hogy ők azért szakértők, mert meg tudják mondani a fiatal borokról, hogy milyen pálya elé néznek. A helyzetet tovább rontotta, hogy az egyik zsűritag - Stephen Browett, főállásban a Farr Vintners tulajdonosa - a teszt eredményét bennfentes kereskedéssel monetizálta, és legalább egy meglepetésbirtok esetében fölmerült, hogy a tesztre küldött és a kereskedelmi forgalomba hozott bor eltérnek egymástól (érdemes ezt a dicstelen, ám annál tanulságosabb történetet újraolvasni).

De milyenek a borok 12 év elteltével? Ami 2005-öt illeti – három kóstolt bor alapján -, aggodalomra semmi ok, ez valóban egy monumentális évjárat lehet, és bár a tannin tényleg súlyos, a borok annyira életerősek, hogy egyensúlyi problémát mi nem érzékeltünk. Ellenben ami a szakértők és a vakteszt megbízhatóságát illeti, van miért aggódnunk. Ezek a borok nagyon jók, ám a nagyságnak semmi jelét nem mutatták. Komplexitásban, egyediségben teljesen átlagosak, a Lynch-Moussas esetében pedig lehetne amellett is érvelni, hogy karakterét az alkohol és a hordó határozza meg. Egy rapid vaktesztben ezzel nyilván ki lehet tűnni, de asztalnál meghalna. Az Haut-Bages-Libéral sokkal elegánsabb, transzparensebb, harmonikusabb bor, és zavarbaejtően fiatalos, de 12 évesen sem összetett. A Lynch-Moussas ára Franciaországban 2008-ban 25 euró volt, az Haut-Bages-Libéralé 35 - ennyi pénzért ezek remek borok. De az nagyon szomorú, ha a többszázezer forintos Mouton Rothschild vagy Latour is csak ennyit tud. És az sem sokkal szívderítőbb, ha a bormesterek éleslátása egy vaktesztben ennyire elég.

Utóirat: Minden viszonylagos. Lehet, hogy 2005-ben „nagyon mások voltak a minőségi kritériumok, mint ma”. Lehet, hogy akkor még „többre tartották a súlyt és a drámai hatást, mint a kifinomultságot, a frissességet, a termőhelyhez és a dűlő karakteréhez való hűséget”. De amikor a 2005-ös bordóiak mellé odatettünk egy 100 eurós szupertoszkánt 2006-ból, ez az állítás minden súlyát elveszítette. A bordóiak egycsapásra éterien kifinomulttá, elegánssá, egy magasabb kultúra képviselőivé váltak. A 2006-os Guado al Tassónak bizonyára lesznek még szebb pillanatai, de az a vulgáris izompólós, bogárszemüveges pózolás, amit ma bemutat nagyon hosszú időre elvette a kedvemet ettől a műfajtól. És egy kicsit meghozta a kedvemet Bordeaux-hoz. Nem akar valaki meghívni egy Grand-Puy-Lacoste-ra?

5 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

Hapci

Itthon is nagy gondban lehetnek a hozzáértő boremberek, akik a számos maszterofvájn-aspiráns tanácsára bespájzolták a Wunderlich-bortrezorba a Weinhaus 2006-os évjáratát, osztán most aggódhatnak, hogy az egy évvel későbbi nem hagyná-e le komplexitásban, ha inkább mégis olyanba invesztáltak volna.

emoss

Iranyadonak jo lehet de kb. ennyi. En vagy nem kostolok olyan borokat amiket ok kostolnak vagy nekik nem azt mondja egy szekszardi kadarka, egri bikaver, tokaji furmint stb. (meg ha pontozza is) mint nekem. Nem nagyon van kozos metszet. A sok kostolas = sok tapasztalat miatt nyilvan lehet adni (kell?) a velemenyukre.

silvousplait

Azert a 2005-os Ch. Lagrange egeszen pofas volt 2015-ben... Bordeaux-i borban nem utazom kulonben. Miert is utaznek ? Van a vilagon sokszaz mas oszintebb, kevesbe szennyezett borvidek, lenyegesen gerincesebb es szerethetobb borvallalkozassal.

fanyuvofeherlofia

"Az élményt alapvetően befolyásolja, hogy mit várok el. " - Kb 2000-ben sokat lehetett olvasni pszichológiai kutatásokról amelyek erre a konklúzióra jutottak, nem a szakértők szubjektivitását kívánták, természetesen, bizonyítani és nem is a bor világában "keresték a mumust", csupán a jól dokumentált bírálatokból tettek szert nagy mennyiségű perceptuális adatra. A publikálást követően a "szakértők világa" természetesen sértőnek érezte mindezt és a következőkben mindenféle együttműködéstől elzárkóztak.
Mindezek ellenére, avagy éppen ezekért, a kutatók nem tartják lezártnak a kérdést mivel kvázi kontrollcsoportként a nem szakértők "bírálatait" is igyekeztek rögzíteni.
Összességében: "a kutatások jelen állapotában" :D, elmondható, hogy a két csoport között csupán az ízlés/ízlelés elsajátítása, ha úgy tetszik "fejlettsége" tesz különbséget, jelenleg ebben az irányban (is) folynak kutatások...