Menü
Rövid URL

Kiáltvány a kézműves borért

Bzoli
Aki kiált: Balogh Zoltán (a fotó forrása: zwackborok.hu)

A probléma

A legszűkebb meghatározás szerint kézművességnek nevezzük a természetes eredetű alapanyagok emberi erővel és kézi szerszámokkal való feldolgozását. Ez a definíció ilyen szigorúan csak a prehisztorikus korban volt érvényes. Abban a korban, amikor az alapmesterségek még kialakulóban voltak, és mindenki a saját és családja szükségleteinek kielégítése céljából végzett munkát. A népesség növekedésével és a szakmák differenciálódásával az emberi munka gyümölcse egyre inkább áruvá vált, a piaci termék előállításában pedig egyre fontosabb szerepet kapott a hatékonyság. Az ipari forradalomig – még ha volt is gépi, vagy eszközsegítsége egy mesterembernek – az emberi kéz ügyessége, a fizikai erő és az egyes műhelyekre jellemző egyedi technikák voltak a meghatározó tényezők, és a termelési hatékonyságot is leginkább ezek korlátozták.

A 18. század második felétől zajló ipari forradalom azonban teljesen átformálta a világot. Míg korábban a legtöbb termék előállítása drágán, lassan és korlátozott mennyiségben volt lehetséges, a technológiai fejlődés és a gépesítés lehetővé tette, hogy a folyamatosan növekvő népesség nagy mennyiségben és olcsón férjen hozzá ugyanazokhoz a termékekhez. Ami addig a tehetősek kiváltsága volt, az a tömegek hétköznapi portékája lett. A korábban apáról fiúra öröklődő tárgyak és eszközök olcsón megvehető áruvá, a drága mezőgazdasági termékek hétköznapi tömegcikké váltak. Az emberi munka, erő, tudás és ügyesség jelentősége a folyamatos növekvés mámorában lassanként számadattá csökkent.

Bár a fejlődés történelmileg szükséges volt, ma már azt is tudjuk, hogy nem volt ingyen. Hosszan lehetne sorolni az ipari forradalom negatív következményeit: környezetszennyezés, silány tömegtermékek, erősödő társadalmi igazságtalanságok… Manapság egyre világosabb, hogy átestünk a ló túloldalára. A nyugati típusú, úgynevezett fogyasztói társadalmak pazarló életmódja rongálja a környezetet. A szemlélet, aminek az alapjait az ipari forradalom rakta le, mostanra fenntarthatatlanná vált. Az érv, mely szerint a tömegeket olcsó áruval kell ellátni, mára megdőlt. Az emberiség hajnalának nélkülözése és kiszolgáltatottsága után az inga a mértéktelen pazarlás és túlfogyasztás irányába lengett ki. Egyre kevésbé vitatott, hogy feleslegesen és túl sokat fogyasztunk. Eljutottunk arra a pontra, ahonnan már látható, hogy az elmúlt cirka kétszáz év trendjét követve a vesztünkbe rohanunk. Teljesen természetes módon merül fel egyre többünkben a vágy, hogy megtaláljuk az arany középutat, és visszatereljük a világot a fenntartható fejlődés útjára, ahol nem a folyamatos növekedés és emelkedő profit a cél, hanem az, hogy tiszta és élhető világot örökítsünk utódainkra.

Mi a helyzet a borral?

Naivság lenne azt gondolni, hogy a mezőgazdaságban nem mentek végbe ugyanezek a folyamatok. Közhelyszámba menő tény, hogy a technológia fejlődésének köszönhetően egyre nagyobb hozamot lehetett egyre olcsóbban elérni. A korszerű növényvédelem, a műtrágyák, a földművelés teljes gépesítése csúcsra járatta a termőföldeket, és az agrártermékek egyre olcsóbbak lettek. Mára lényegében elfelejtettük, miben különbözik egy ünnepi asztal a hétköznapitól, és hogy mit jelent a szezonalitás. Már a munkahelyi menzákon is majdnem mindenki háromfogásos ételt eszik, sok hússal és desszerttel. A boltok polcai paradicsomtól és paprikától roskadoznak, tekintet nélkül arra, hogy július vagy december van-e. Senki ne gondolja komolyan, hogy a mennyiségi szemlélet, az univerzális ízek és a pazarlást, túlfogyasztást lehetővé tevő alacsony árak következmények nélkül maradnak. A decemberben megvásárolt paradicsom rég nem olyan ízű, és nem tartalmaz annyi vitamint, ásványi anyagot, mint az, amit korábban szezonálisan és kisebb mennyiségben termeltünk. A mennyiség, a gyorsaság és az uniformizált közízlésnek való megfelelés oltárán simán be lett áldozva az egyediség, a minőség, a tisztaság és a beltartalom.

Ami a szőlőtermesztést és bortermelést illeti, az időjárástól és termőhelytől teljesen függetlenül minden évben ugyanannyi millió palack, egységes ízű és árú bor kerül az áruházláncok polcaira. Az olcsón, gyorsan és nagy mennyiségben elkészített uniformizált ízvilágú borok nem olyan egyediek, nem olyan jó minőségűek, nem rendelkeznek azokkal a beltartalmi értékekkel, és nem olyan tiszták, mint lehetnének – ha más termelési személet alapján készülnének. A költséghatékonyságot és gyorsaságot célzó gépesítés elértéktelenítette az élő munkaerőt; a bortermelő vidékek pedig elnéptelenedtek, és élhetetlenné váltak. A szőlő és bor világa is értékválságba került. Ebből a válságból ugyanúgy a valódi értékek mentén tudunk kilábalni, ahogy minden más területen is. A szőlőtermesztés és bortermelés terén a hektárok, a palackár és a kapcsolt szolgáltatások növekedésének őrült hajszolása helyett a tisztaságra, egyediségre és a földműves ember becsületére kell szavazni.

A neomanufakturális szemlélet

Hogyan lehet megőrizni a termőhelyi egyediséget, a beltartalmi gazdagságot és a tisztaságot? Hogyan lehet újra életet lehelni a borvidékekbe? Hogyan lehet visszaadni a kézi munka becsületét? Egyre többen keresik a választ ezekre a kérdésekre, többféle módon és irányból közelítve a problémához. Az autentikus, termőhelyi szemléletű szőlő- és bortermelés mellett a kézművesség is olyan zászló volt, ami alatt több bortermelő is összegyűlt. A kézműves bor sokak által követelt definíciója egyszerű. Azt a bort nevezzük kézművesnek, amelynek születése során a költséghatékonyság, mennyiség, gyorsaság vagy az elvárt ízkép érdekében a termelő semmit nem áldozott fel a bor egyediségéből, beltartalmi értékéből, tisztaságából, és a borvidék élhetőségéből.

A kézműves szőlészet és borászat soktucatnyi döntéstől lesz kézműves. Minden döntésnél meg lehet vizsgálni, hogy az jár-e, és ha igen, akkor milyen kompromisszumokkal. Természetesen attól nem sérül a kézművesség, ha a boros gazda olcsóbban és többet termel. Attól viszont nagyon is, ha a költséghatékonyság, a nagyobb mennyiség vagy egy generalizált közízlésnek való jobb megfelelés érdekében felad a bor egyediségéből, beltartalmi értékeiből vagy tisztaságából. Ennek az általam neomanufakturálisnak nevezett szemléletnek az eredménye természetesen szükségszerű kompromisszumokkal jár: az ilyen szemlélettel készült borból kevesebb terem, érzékenyebb az évjárathatásra, és az esetek többségében drágább is.

A kézművesség értékválasztás, nem pedig minőségi kategória. Nem jelenti azt, hogy eldobjuk a modern kor vívmányait, és visszamegyünk a prehisztorikus vagy akár középkori eszköztárhoz. A kézműves szőlő- és bortermelői szemlélet nem többet és nem kevesebbet jelent, mint a mennyiségi ingadozás, az évjárati sajátosságok, a természet kiszámíthatatlanságának és az olykor magasabb előállítási költségnek az elfogadását, ugyanakkor az egyediség, a tisztaság, a beltartalmi értékek és a szőlőmunkás megélhetésének megőrzését. A minőség biztosítása, a törvények ellenőrzése az erre hivatott szervezetek feladata kell, hogy legyen. A jogszabályi környezet és a végrehajtás hiányosságaiból fakadó problémákat nem a kézműves szemléletű termelők feladata megoldani; legalábbis nem közvetlenül, és nem a kézművességük által.

Identitás és marketing

Ebben a szemléletben az egyik legnagyobb kihívás, hogy mindezt miként kommunikáljuk. Hogyan fogadtassuk el a fogyasztóval, hogy néha mélyebbre kell nyúlnia a zsebébe; hogy néha hamarabb fogy el a kereskedőnél a kedvenc bora; hogy az néha testesebb, néha vékonyabb? A pinceajtóban halkan dünnyögve ez az üzenet nem fog átmenni egy olyan világban, ahol a gyenge minőségű tömegtermékek korlátlan fogyasztására óriási hangerővel, teljes fényáradattal kampányolnak az értéket kizárólag növekedésben mérők.

A kézműves szemléletű bortermelőket gyakran éri az a vád, hogy a kézművességük kizárólag marketingcélokat szolgál. Ez több szempontból sem állja meg a helyét. Egyrészt a magát kézművesnek tartó bortermelők piaci volumene még mindig elenyésző. Pusztán azzal, hogy egy bor kézműves, senki nem fog tudni többet és drágábban eladni belőle. Kevés az olyan bortermelő, aki olasz sportautóra cserélte volna a „mi autónkat” az után, hogy elkezdte kézművesnek mondani magát, és a kézművesség nem lett olyan címke, amitől a kereskedők és a fogyasztók hirtelen rátörik a gazdára a pinceajtót. Másrészt biztos vannak olyan, magukat kézművesnek tituláló bortermelők, akiket nem illet meg ez az elnevezés. De ezzel számoljanak el ők, és ne azok, akiknek valóban fontosak a korábban említett értékek. Sportszerűtlen flegmán elintézni a kézműves szemléletet azzal, hogy ez csak marketingcímke. Az ilyen vád mérhetetlenül bántó mindazoknak, akiknek ez az identitásuk és a mindennapi munkájuk alapja.

Egy bortermelőnek naponta kell döntéseket hoznia, és vannak olyan döntések, amiket konkrét szakmai megfontolásból, egzaktul megfogalmazható, logikus érvek mentén hoznak meg. Ugyanakkor van olyan döntés, amely egyfajta állásfoglalás; amelynek érzelmi alapja van, és amelyet különösebb megfontolások nélkül, pusztán értékválasztás alapján hozunk meg. Morális értékrendszerre, érzelmekre és határozott állásfoglalásra nagy szükség van. A világot a pazarló, túlfogyasztó, testet-lelket pusztító őrületből nem lehet visszabillenteni anélkül, hogy kemény kiállással odatennénk magunkat arra az oldalra, ahol a saját magunk és gyermekeink jövőjét biztosítva látjuk.

Mi a teendő?

Közösséget kell alkotni. Bármilyet. Bármilyen lazát vagy szorost, bármilyen zászlóval, bármilyen szlogennel. Formálist vagy informálist, barátit vagy bajtársit, szakmait vagy ideológiait. Meg kell találni egymásban azt, ami összeköt minket, és abba kell hagyni azoknak a pitiáner ostobaságoknak a keresését és emlegetését, amik széthúzhatnak. Mindegy, milyen közösséghez tartozik az ember, a széthúzásra ezer ok lehet. De ha egy is van, amiért érdemes összetartozni, akkor jobb türelemmel lenni. Más a stílusunk, más a vérmérsékletünk, és más a motivációnk. De ha közös az értékrendszer és az elkötelezettség, hogy a fogyasztók elé rakott bor egyedi, tiszta és értékekben gazdag legyen; ha látjuk, hogy a borvidékek jövője összefonódik a természet tisztaságával és a szőlőmunkások boldogulásával, akkor megvan az a közös érték, ami összetarthat minket.

Beszélgetni kell, eszmét cserélni. Meghallgatni egymást akkor is, ha a másik fafejű és akkor is, ha csapongó; akkor is, ha sokat látott öreg szaki és akkor is, ha tegnap indult ifjú titán.

Nem akarok egyesületet alapítani. Nem akarok pályázni semmilyen támogatásra. Nem akarok hivatalért indulni, és nem akarok befolyást szerezni. Nem akarok senkit sehova beterelni, vagy bárhonnan kizárni. Nem akarok egy újabb szabályrendszert vagy etikai kódexet kidolgozni. A sajátom megvan, és mindenki másnak is megvan a sajátja. Nem akarok senkit meggyőzni ennek a szemléletnek a létjogosultságáról. Ezzel együtt örülnék, ha tudnám: nem vagyok egyedül.

14 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

csiszerlaszlo

Ritkán olvasható kijelentést tennék: egyetértek azzal, amiről Zoli ír, azonban bennem változatlanul felmerül néhány kérdés:

-korrekt-e azzal védekezni egy hibás bor kapcsán, hogy: ez a kézművesség? Megengedhető-e, hogy egy bor illós legyen? Jobbá/szebbé válik-e egy hibás tétel attól, hogy a termelő a kézművesség pajzsa mögé bújik? Én úgy érzem -és azért arról ne feledkezzünk el, hogy a bor kultúra mellett megélhetést is biztosít borásznak, kereskedőnek- veszélyes ez a terep, hiszen ha egy fogyasztó többször is tapasztalja, hogy adott termelőtől hibás bort vásárol, mind a zsebe vastagsága, mind pedig az elvárt élmény eszébe jut és elpártol a termelőtől, ne adj' Isten a kézművességtől is. Isabelle Legeron kijelentése (inkább legyen egy bor illós, mint kénes) véleményem szerint árt a szakmának: egy bor, ha tisztán kezelt, megfelelő odafigyeléssel és megfelelő technológiával "készül", nem lehet sem illós, sem kénes. Nem véletlen, hogy a magyar szakmánál fejlettebb kézműves borászatok minimálisra redukálják a hibalehetőséget. Néha azt szoktam mondani, hogy a kézműves borászat igényli a lehető legtisztább technológiát -és itt nem a gépesítésre és modern technológiai borászatra gondolok.

-Manapság probléma, hogy lassan már a legnagyobb borgyárak is kézműves borászatnak hívják magukat. Ahogyan írod is, ezzel önmaguknak kell elszámolni, de azt gondolom, amíg nem születik egy megfelelő szabályozás a kérdésben, ez a szó egyre inkább elcsépeltté válhat és a valóban minél inkább természetközeli szemléletre törekvő borászokat veszélyezteti.

-A

hegyaljai

Az, hogy valaki magáról terjeszti, hogy az övé egy "kézműves borászat", az egy szánalmas pótcselekvés. A "kézműves borászat" fogalom meghatározása ezúttal sem sikerült. Ezzel szemben tudjuk, hogy mi az "AKG" és tudjuk, hogy mi a "bio" és, hogy mi a "biodibamikus". Ezek szabályainak betartását külső, független állami vagy magán ellenőrzések garantálják. A "kiáltvány" pedig hosszú és többségében nem a szőlő és bortermeléssel, hanem társadalmi és erkölcsi kérdésekkel foglakozik, inkább . Az ezirányú megállapítások többségével akár egyet is érthetek, de ezek még nem győztek meg arról, hogy holnaptól kész legyek őrült árakat fizetni bizonytalan minőségű borokért. Igenis egy bor ne legyen illós, inkább legyen benne a törvény által engedélyezett kén!!

BeerGastronomy

Nagyon jó a felvetés. És pont evvel kapcsolatos vita folyik már a "kézműves sörök" kapcsán. Sztem egyértelműen jobb egy kézműves sör, mint egy gyorserjesztett, nagyipari, kukoricás, szirupból főzött valami, és értékelni kell még ha valamilyen hiba is van az adott sörrel. De egyszer vagy kétszer még elnéz az ember ilyesmit, ahogy egy bornál vagy bármilyen ételnél, étteremnél is beeshet valami hiba. Azonban egy idő után a fogyasztói bizalom elfogy. Az egy további baj, hogy magát a "kézműves" szót nagyon sok piaci szereplő a csapnivaló termékeivel lejáratta...

pinotnoir777

Örülök, hogy megszületett ez a cikk. A "kézműves" szó lejáratásával kapcsolatban: ez a dolog rákfenéje, hogy VALÓJÁBAN hiába létezik egy szónak valódi tartalma, ha azzal sokan visszaélnek, akkor sajnos a gyakorlatban használhatatlan lesz. De ettől még létezik a jelenség, a szónak igenis van jelentése, tartalma, csak éppen könnyen abúzálható. Tehát szerintem létezik kézműves szemlélet, létezik két pólus, a határvonalak meghúzása viszont már sokkal nehezebb feladat. Minden más, bonyolultabb definíció és szabályozás mellett, hadd idézzem Szentesi Józsefet, anno amikor írtam borról, akkor is ez volt az egyik legalapvetőbb elvem: nézd meg a szőlőt (ne csak a szélső sort), főleg augusztusban, abból rengeteg tanulságot le lehet vonni.

Speti

Kedves Zoli! Részemről köszönöm, hogy megosztottad ezeket a gondolatokat, nekem tetszenek. A kézműves név, számomra is kicsit lejáratottnak tűnik, ezért is volt nekem szimpatikus a Terra Hungarica elgondolása, akik az én kézműves értékrendemhez egész közel álló módon alkották meg szabályrendszerüket a szó használata nélkül. Ez nem azt jelenti, hogy nem örülnék annak, ha kézművesség szó alatt is tömörülnének a borászok, hiszen az összetartás nagyon fontos. Szívesen olvasnám a címkéken a kézműves feliratot tartalommal a szó mögött, ennek a szabályrendszernek felállításához azonban valakinek/valakiknek magára kell vállalni a vezető feladatot, hogy a név újból régi fényében tündököljön. Egyébként a borhibákra szerintem sem legyen semmi mentség, de azért hozzáteszem, hogy az általam kóstolt enyhén illós Borokban sokszor találok az mögött több izgalmat és ez által élvezetet, mint a tökéletesen kezelt, fajélesztővel ízesített élelmiszer-ipari termékekben.

koccintos

Ezt én egy szép gesztusnak fogom fel részedről, hogy megpróbáltad összefoglalni, mi az az értékrendszer, vagy gondolatvilág, ami mentén gondolkodsz; ha néha vitába keveredik az ember egy másik borisszával (köztünk is megtörtént már ez, de én ezt természetes dolognak vélem) akkor eléggé el tud aprózódni a vitában, és esetleg nem úgy, vagy nem abba az irányba terelődik a beszélgetés, mint ahonnan indult, vagy eredetileg a vitázók szerettek volna eljutni.

Köszönöm, hogy összefoglaltad ilyen átgondoltad a mondanivalódat, ha legközelebb olvasom egy hozzászólásod, igyekszem ebbe a "keretbe" foglalva értelmezni.

Én a magam részéről annyit tudok hozzátenni: szerintem nem vagy egyedül. Még ha néha úgy is tűnik, vagy te magad ezt érzed, vagy véleménykülönbséget vélsz felfedezni - legyen az vélt vagy valós.

Tibeer

Azt gondolom, hogy ez a probléma most minden ágazatra jellemző. BeerGastronomy-hoz hasonlóan én is a sör, de munkám szerint a hús területén is érdekelt vagyok. Folyamatban van egy Kézműves Élelmiszerkönyvi szabályozás kialakítása, amibel szintén résztvevő vagyok. Sajnos ezzel kapcsolatban még én is a definíciónál tartok. Nehéz megfogni, hogy mi az az illúzió (elnézést a kifejezésért), ami képként megjelenik a fejünkben kézműves termék vásárlásakor.
Vannak már pontok, amik világosabbá válnak: adalékanyag-mentesség, élhető környezet fenntartása, friss alapanyagok. ÉS a minőség. Itt én inkább azt képviselem, hogy a minőségnek nem kifogásnak, hanem zászlóshajónak kell lennie. Csak ez az időálló!
Az idő kérdésében viszont nem értek egyet a cikk írójával. Én úgy látom, hogy már most komoly bizalmatlanság alakult ki a kézműves szóra. Egy év sem kell és már (ha eddig még nem) visszafordíthatatlan lesz a folyamat.
Éppen ezért annyira jók, hogy ilyen cikkek kapcsán beszélhetünk róla, és talán közelebb is jutunk mit akarunk elérni ezzel a (szerintem) új megközelítéssel.

laurencius

Szerintem ez egy nagyon jól összerakott írás és a boraidhoz is gratulálok, DE a konfliktus nyilvánvalóan abból adódik, hogy a kézműves szót sokan minőségi kategória-ként szeretnék használni, közben a szó lényege nem ez. Tele van az ország (világ) olyan kézműves borásszal aki szar bort készít kézműves módon... nem veheted el tőlük a kézműves jelzőt, ugyanis kisebb mennyiségben, komolyabb gépek nélkül, természetes módon készítik a boraikat. Így a „kézműves” szó, (legalábbis számomra) sosem egy minőségi kategóriát fog jelenteni és innentől szerintem senki se azzal dicsekedjen, hogy Ő mennyire kézműves, hanem inkább a termékével. A borász ne azért legyen kézműves vagy biodinamikus mert így a mellére ragaszthatja a matricát, hanem mert hisz benne, hogy ez által jobb bort tud készíteni, innentől kezdve nem értem miért olyan lényeges a kategorizálás.
Az úgymond "ipari", nagyobb pincéknél is ez a helyzet: van szar és van jó. A nagy pincészeteket elásni csak azért mert nagyok, (és ebből adódóan más módszerekkel dolgoznak), káros a magyar bor szempontjából, ugyanis ezek azok a tételek, amin keresztül egy átlag külföldi (vagy magyar) fogyasztó találkozhat a hazai borokkal. Mindig is igény lesz olyan borokra, melyek megbízhatóbb minőséget és talán kevesebb izgalmat tartogatnak minden évjáratban.
A fenntarthatóságról: ~ 8 milliárd ember és az egyre több városlakó ( ~5 milliárd) nagy részének igényeit jelenleg SAJNOS csak ipari módon lehet kielégíteni. Az hogy mindenkinek jár a háztáji csirke és a „kézműves” bor – jelenleg nem kivitelezhető és mivel a föld egyre népesebb és egyre inkább városiasodik - ez a tendencia tovább növeli majd az ipari jellegű termelést. Ezt nem a sátán és nem is titkos csoportok szülték, hanem a városiasodás és az, hogy egyre kevesebb Homo Sapiens akar lehajolni kapálni. Üdv: Szendeff L.

octopus

Az alábbiakban Márkus György üzenetét tolmácsolom:

Tisztelt BZoltán!

Csak felületesen, de azért elolvastam kiáltványát, így nem biztos, hogy válaszom pontos lesz, de szeretnék hozzászólni, mivel a téma érdekes és aktuális. Nem olvastam bele a hozzászólásokba, így lehet, hogy ismétlek dolgokat, amiért elnézését kérem.

Érzésem szerint minden akkor romlott el, amikor az élelemmel, táplálkozással kapcsolatos ‘szereket’ élelmiszeriparnak kezdték nevezni, illetve ez az ipar megszületett. De lehet, hogy már a ‘szer’ elnevezés is egy korábbi, emberibb, műviességet kevésbé sejtető szó lecseréléséből alakult ki. Nem tudom, hogy az ‘élelmiszeripar’ mikor és hol jött létre, de nem lepődnék meg, ha a tenger túlsó oldaláról érkezett volna hozzánk. Maga ez az összetett szó nem sok jót sejtet.
Így az elején még annyit hagy kérjek, hogy egy kézműves borászat tulajdonosa legyen konzekvens, és ne emlegessen egyszer ‘szőlőtermesztést’, majd egy másik alkalommal ‘szőlőtermelést’. A szőlőt termesztik és nem termelik, különösen akkor, ha kézműves módon folyik a munka. De a ‘bortermelés’ is csúnya szó, hiszen az jut róla eszembe, hogy a bor vaskohóban vagy bányában születik meg.
Cikkében vagy kiáltványában az ‘ipari’ és a ‘kézműves’ borászatok közötti különbségeket igyekszik bemutatni. Meggyőződésem, hogy nehéz határvonalat húzni az ilyen jellegű borok, borászatok között. Mi tesz egy borászatot vagy más mezőgazdasági ágazatot kézművessé? A birtok nagysága, az ott folytatott munka minősége, milyensége, esetleg az, hogy önállóan egy személyben a tulajdonos végzi el a munkákat, puszta kézzel, vagy valami más? Az organikus vagy a biodinamikus megközelítés? A válasz összetett és nem egyértelmű. Úgy gondolom, hogy a kézműves cím adományozását az érző és értő fogyasztónak kell megtennie, kimondania, nem pedig egy birtoknak önmagáról deklarálnia. Már azért sem, mert manapság nem csak divatos kézművesnek nevezni magukat, de sokan szeretnek vele visszaélni, hiszen egy ilyen mesével emberibben szólíthatnak meg egy kört, aki ennek hatására nagyobb késztetést érezhet a birtok borainak vásárlására, illetve magasabb áron kelhetnek el a palackok is. Mindenképpen hagyjuk a döntést a vásárlókra, akkor hitelesebb és értékesebb lesz a cím elnyerése, és a megbecsülés, amely a borászatot körülveheti. Ehhez azonban átláthatónak és hitelesnek kell lennie minden egyes birtoknak, amely ebbe a kategóriába szeretne bejutni. Egyáltalán ... fontos ez? Ha igen akkor kinek? Mennyire érdekli a fogyasztót más, mint a készítés módja, és a végtermék minősége?
A burgundi borok készítése igényli legkevésbé az emberi kéz beavatkozását, ott használnak a legkevesebben fajélesztőt – ha egyáltalán használnak – és más segédanyagot. Tehát ez azt jelenti, hogy ott minden borászat kézműves?! Nem biztos. De a Cote d’Or többsége az, legalábbis a domaine-ek döntő részéről ez kijelenthető. Az a maréknyi birtok, amely szüretelő gépet használ, meggyőződésem, hogy nem tekinthető annak. A maisonok, melyek szőlőt termesztenek, szőlőt és bort adnak vesznek, már kiesnek a körből. De kieshetnek azok, akik traktort használnak, és nem lóval végzik el a szántást? Ez megint megítélés kérdése, nincs egzakt határ. A lovat is kézzel vezetik és a traktort is. De a kötekedni kívánó abban is találhat csomót, hogy a ló nem kézzel, hanem lábbal dolgozik. Akkor mi dönt? Megint csak a fogyasztó döntse el, hogy mi tartozik még bele a kézművesség fogalmába. Ne erőltesse rá senki, már azért sem, mert papír szerint mindenki ‘vállalkozó’ és nem kézműves.
Nem fogadható el az, hogy a kézműves bor lehet illós, de az sem, hogy szenvedhet más hibától is, pusztán azért, mert ez most így esett. /Ha bárki vásárol – mondjuk - húst hentesnél vagy állatnevelőnél és a termék büdös, nem fogja lenyelni azt a mesét, hogy ez a kézműves hús velejárója, s ez ettől kézműves. A bor a hústól még inkább bizalmi terméknek számít, hiszen a vásárlót és a bort egy dugó is elválasztja egymástól, melyet leginkább nem az üzletben szoktak kihúzni a palackból, hanem otthon. Így a szembesülés késik./ Az ilyen természetű bort inkább ‘házi bornak’ szokás nevezni. Ott még talán beleférhet a hiba, hiszen a szomszéd elnéző lehet, különösen akkor, ha nem ért hozzá, de üzletek polcaira ilyen bor ne kerüljön! A kézműves bor ismérve ne az legyen, hogy hibás, hanem az, hogy azt a minőséget vagy annál jobbat, amit egy ipari szinten működő birtok gépek tömkelege és adalékok halmaza segítségével ér el, a kézműves legyen képes tehetségével, tudásával, találékonyságával, de ne trükközgetéssel pótolni, s így a születendő bor egyedivé, csak rá jellemzővé válik. A végeredménynek pedig egyértelműen értékesebbnek kell lennie, amit pénzben is ki kell fejeznie. A borvilág ezt így árazza be. A borvilág, és nem a készítő!
Hogy a szőlőtermesztésbe kinek mi fér bele, nem határozható meg. Gondolom, az extrémisták megkívánnák, hogy - a szó szoros értelmében - minden munkafolyamat kézzel történjen. Tehát bottal szántsanak, kézzel vigyék fel a rézgálicot a tőkékre, kézzel préseljék a bogyókat stb.... De arra is hivatkozhatnának, hogy az acéltartály, de még a hordó is művi beavatkozásnak számít, és a palackozást is csak öntögetéssel lehessen végezni. Esetleg a palack használata is idegen?! Sok-sok dolog befolyásolhatja a hovatartozást.
Véleményem szerint néhány kritérium kifejezetten szűkítheti a kézműves borászatba tartozók számát, de nem adhat végleges útmutatót. Nem vásárolhasson fel szőlőt, ne használhasson szüretelő gépet, ne műveltethesse a szőlőjét erre szakosodott, gépesített vállalkozóval, ne vehessen bort másoktól, és szigorúan saját magának palackozzon. Összefoglalva: saját maga és közvetlen környezete munkájának gyümölcse kerülhessen a palackba. Természetes, hogy munkatársakra, alkalmazottakra szüksége lehet, akik két kezük munkájával vagy a birtok saját gépeivel segítik tevékenységét, hiszen egy kézműves birtok lehet akár egyetlen, de akár 15 ha is. /A munka minősége, a szemlélet nem köthető csupán miniatűr birtokokhoz. Sokszor példálózom a Romanée-Contival, de ennek most ismét helyét érzem. A Domaine a közel 30 hektáros területén kézműves borászatot tart fenn./ Azt hiszem, ezek a feltételek már több birtokot kirostálnak. Beszélhetünk a bio és a biodinamikus szemlélet gyakorlásáról is, de az egy másik világ, ami jó, de nem biztos, hogy itt feltételként szabható.
Szükséges korteskedni a kézműves birtokok mellett? Szerintem nem. A szavak helyett inkább bizonyítani kell, engedni, hogy a munkába a megszállott fogyasztók, kritikusok betekintsenek, kóstoltatni kell, s lehetőséget adni a borivóknak, hogy eldöntsék, kit tartanak ilyennek vagy olyannak, már ha ez a hovatartozás egyáltalán fontos nekik. Burgundiában még egyetlen egyszer sem stresszeltem, hogy eldöntsem: kézműves vagy indusztriális borászat engedett be a pincéjébe? Ez valahogy természetesen módon jön, anélkül, hogy töprengenék rajta.
Annyi boros szervezet, szerveződés, klub, csoport, egyesület, kör működik már, hogy úgy tűnik, a sok csoport képtelen egymás mellett jól működni. Általános tapasztalat, hogy minden újabb szerveződés a régi bomlasztásához vezet, és ahogy nő a szervezetek száma, úgy aprózódik fel a borásztársadalom. Egy kézműves borászatok egyesülete is pusztán egy újabb társaság lenne. Nem biztos, hogy az önmagának adományozott ‘kézműves’ titulus szimpátiát kelt az emberekben, hiszen ma a trükkösebb vállalkozók nagy része szeret ezzel kérkedni, amiből – valljuk be – már kezd mindenkinek elege lenni.
Egy művészt nem a papír tesz azzá, ami, hanem az, hogy valamit magasabb szinten művel, mint egy mesterember vagy szakmunkás, s ezért őt művésznek tartják azok, akik ismerik, elismerik tudását, és rendelkeznek azzal a képességgel, hogy meg tudják különböztetni a kimagaslót, a művészi teljesítményt a jótól vagy a gyengétől. A kézműves borászkodás is legyen valami hasonló. Lehessen kiérdemelni az alapján, ahogyan dolgozik, működik, s amilyen borokat készít. Nincs szükség bizonygatásra, már azért sem, mert a komoly borkedvelő szemlélete, ismerete a borokról gyorsabban fejlődik, mint ahogy azt a borászok gondolnák, gyorsabban, mint az ő borkészítésük minősége. De nem hiszem, hogy szükséges ehhez és más elnevezésekhez makacsul ragaszkodni.

Mivel nem töltöm perceimet görcsösen a monitor előtt, eltekintenék attól, hogy hozzászóljon.
Köszönöm figyelmét.
Üdvözlettel, Márkus György

medveger

Ötletelek már egy ideje, hogy mit is kéne tenni.
Mindenki azon siránkozik, hogy a kézműves marketingfogalom, mert nem ellenőrizhető.
Akkor miért iszol bort? Nem tudhatod, mi van a palackban. Az van ráírva: bor. Ez lehet teljes érésben szüretelt szőlő mustjából erjesztett vagy akár répacukorral javított is. Ez sem ellenőrizhető.
Ja, hogy a te szád olyan kifinomult, hogy etil-alkohol állapotában is felismeri, hogy az milyen cukorból keletkezett? Vagy mégsem? Szóval maga a bor is a bizalmon alapul? Mint a kézműves? Ja, hogy csak azt tudjuk (tudhatjuk), amit a borász elmond magáról? Szóval maga a bor szó is marketingkategória?

A javaslatom (kérésem) a következő:
Kedves borászok! Kérlek, kérlek benneteket, ha már a borjog nem követeli meg: írjátok rá a címkére, hogy mit tartalmaz. Egy rövid kis mondatra gondoltam, például arra, hogy: "Ez a bor derítőanyagon és kénen kívül hozzáadott anyagot nem tartalmaz."
Mint fogyasztó, nagyon örülnék annak, ha minél több borász venné a bátorságot, s ha valóban ilyen a bora, ezt a rövid kis mondatot megjelenítené.

Ja, hogy itt is lesznek, akik akkor is ráírják, ha nem így van?
Ebben Zolinak adok igazat: Attól, hogy sok becstelen ember becsületesnek mondja magát, a becsület sosem lesz marketingkategória - mindig is becsület marad.

medveger

@hegyaljai:
Igaz, hogy (legalább?) a szerző nem nevezi kiáltványnak, de
- a cikk első felében hosszasan bizonyítja, hogy mindaz, aki az interneten kampányol, valójában beáll a multik sorába, s ezzel teljesen elveszíti a hitelességét - virtuális terméket csinál a termékéből
- majd kiderül, hogy ez úton megismerkedhetünk (egy internetes cikkből? vö. előző bekezdés) egy valóban hiteles szerveződéssel :-)

Félreértés ne essék: semmi bajom a Badacsonyi Körrel. Azt gondolom, hogy fenti definíció (ti. kézműves) a rájuk is illik, s nagyon is tiszteletreméltó az összefogás. De nagyon jól esne már, ha végre nem az egymás lehúzása lenne az alaphangja egy-egy hosszabb cikknek kicsiny boros világunkban.
Jelen cikknek (még ha nem cikk, hanem kiáltvány is) véleményem szerint legnagyobb érdeme, hogy senkit nem akar lehúzni, senkit nem akar negatívan minősíteni. Nem valaki(k) vagy valami(k) ellen fogalmazódott, hanem egy (közös?) cél érdekében.
Mellé kéne állni, nem keresztbe tenni neki. Mint a bornak.