Menü
Rövid URL

Ne viselkedjünk szivacsbábként - Kató András (Terroir Club)

Kat%c3%b3
Kató András (fotó: facebook.com)

Az utóbbi években mely borvidék, ország vagy stílus volt a divat változásainak legnagyobb vesztese?

Az egész világra szerintem nehéz levonni következtetéseket, mert annyira más minden ország vagy földrész piaca, fogyasztó szokásai. Magyarországon szerintem minden borvidék jól halad előre a saját útján, nem látok “veszteseket”. Biztosan van, aki jobban halad előre, mint más, de ezt inkább termelőkre vonatkoztatva tudom értelmezni.

Mi lesz a következő nagydobás?

A bordivatok nagyrészben a marketingen és a PR munkán múlnak. Manapság már fontosabb lehet az, hogy pl. a közösségi média ügyes használatával sikert érjen el egy “divatkreátor”, mint hogy a sztori amit nyom, alapvetően érdekes-e. Lehetséges divatot teremteni szimplán azzal, hogy eredményesen ismételgetnek véleményeket, ami egy idő után űgy tűnhet az olvasónak, mint univerzális igazság. Sokszor inkább a figyelemfelkeltő főcímet keresik, nem is a sztorit. Számomra a valódi világban érdekesebb a természet történéseinek megfigyelése, a bortermelők gondolatainak meghallgatása vagy a pincében végbemenő változások, mint az ún. véleményformálók “megmondásán" és/vagy kérdéses megbízhatóságú kutatásokon alapuló találgatása annak, vajon mi lesz a népszerű. Természetes és jó folyamat lenne, hogy mi magunk fedezzük fel a dolgokat, hasznos értelemben váljunk fogyasztóvá és nem szivacsbábként viselkedjünk.

Mit tart az utóbbi évek legbosszantóbb fejleményének a borvilágban?

Nem tudok legbosszantóbb dolgot mondani a borvilágban. Nem szoktak bosszantani a borvilág eseményei, pozitív érdeklődéssel figyelem őket inkább.

Mi a véleménye a parafadugóról és az alternatív zárási módokról?

A boros palackok lezárásának legfontosabb célja, hogy a borász által remélhetőleg nagy gonddal elkészített “üzenet” a lehető legsértetlenebb formában érkezzen el a bort szerető emberhez. Minél több gond van egy zárási móddal, annál inkább keresi a világ a jobb megoldásokat. Így történt ez a parafadugóval. A borászok ezért sokszor más záráshoz nyúlnak. Szerintem mindegy milyen zárást kap a borospalack, ha teljesíti a funkcióját. Természetesen fontos, hogy milyen hosszú életre készítik a bort, ez befolyásolja a zárás módjának megválasztását.

Van-e titkos kedvence? (Azaz olyan borvidék, fajta vagy stílus, amely iránti rajongását mások nem osztják.)

Különleges kedvenceimet szívesen elmondom, persze biztosan vannak a világon, akik hasonlóan szeretik őket. Ha lenne olyan borvidék vagy stílus, ami iránt senki sem rajong, az már nem létezne. Szóval íme néhány, kevésbé ismert kedvenc borvidékem/borstílusom/fajtám a sok közül (persze a megfelelő birtoktól kell választani): Jura, Kanári szigetek, PetNat, Mondeuse Noir.

Az utóbbi néhány évben mi volt a legfontosabb változás a borfogyasztási szokásokban?

Egyre inkább bíznak a borok vásárlói és fogyasztói a saját értékítéletükben. A fogyasztó bátran és nyugodtan el tudja dönteni mi ízlik neki és ezt úgy is gyakorolja, hogy egyre többet kóstol társaságban, boreseményekre jár és az ott szerzett tapasztalatai alapján vásárol. Természetesen szívesen megosztja tapasztalatait barátaival, akár a közösségi médiában akár más módon. Ha segítségre van szüksége, akkor a világban egyre több olyan alkalmazás van, ahol a saját és más fogyasztók véleménye alapján összegzett tapasztalatokból kap mankót a választáshoz.

Kereskedőként a kínálat mely kategóriájának erősítésében lát kitörési pontot 2017-ben?

Mindig minden kategóriát erősíteni kell a kínálatban. A borok és választási lehetőségek színvonalán folyamatosan szeretünk javítani. Egy kategória szerintem nem hoz kitörést egy éven belül. Sok mozaikdarabból áll össze a teljes kép.

Borszerető külföldi ismerősének milyen magyar bort vinne ajándékba (maximum 2 bor)?

Valószínűleg máshol nem létező fajtára, borstílusra esne a választásom. A konkrét bor meghatározása nagyban függ attól, hogy az ismerősöm ízlése, borszeretete hol tart.
Mondok két szélsőséges példát: külföldön élő kedves rokonomnak, aki szereti és értékeli a komoly borokat, de óvatosan közelít a komfortzónáján kívül eső dolgokhoz, adnék mondjuk egy Királyudvar Furmint Sec-et és egy Kékfrankost mondjuk Wassmannéktól, Mátyás Andrástól vagy Karner Gábortól. A svéd importőr barátomnak, aki itthon szinte elképzelhetetlenül vad dolgokat szeret, nos neki vinnék például egy Porta 3-at Sütő Zsolttól és egy Collective Kadarka 1880-ast Maurer Oszkártól.

4 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

HattoriHanzo

Hmmm...ez azért eléggé közhelyesre sikeredett az előző két megszólaltatotthoz képest.

ohneputtony

András itt.

László ott.

Két mekkora Mester! Egy napon...

Hallga csak:

"The heart is a bloom
Shoots up through the stony ground
There's no room
No space to rent in this town

You're out of luck
And the reason that you had to care
The traffic is stuck
And you're not moving anywhere

You thought you'd found a friend
To take you out of this place
Someone you could lend a hand
In return for grace

It's a beautiful day
Sky falls, you feel like
It's a beautiful day
Don't let it get away"