Menü
Rövid URL

Neszmélyi new generation - Kősziklás Sárgamuskotály 2013

A dunaszentmiklósi illetőségű Kősziklás Pincészetről - gondolom - nem sokan hallottak még. A két negyven körüli barát, Emmer Szabolcs szőlész és Béger Ákos borász kristálytiszta, zamatos tételeit ez idáig csak a Neszmélyi borvidék jobb éttermeibe betérőknek volt szerencséjük kóstolni. Aztán az utóbbi időben végre az országos radaron is feltűntek: rozéjuk és 2012-es pinot noir-juk bekerült a Nemzeti Borválogatásba, Béger Ákost pedig idén Gál Tibor-emlékdíjra is jelölték. Fogyasztói szempontból ennél persze sokkal fontosabb, hogy boraik már egy-két budapesti vinotékában is elérhetők, így nem tűnik öncélúnak posztot szentelni nekik. Az internet információi szerint jelenleg évi 80.000 palack bort készítenek, zömében reduktív fehéreket, de a széles fajtaválasztékban hordós hárslevelű-furmint-juhfark házasítás és cabernet sauvignon is található. Figyelem: ősbemutató következik!

K%c5%91szikl%c3%a1s
Neszmélyi new generation (a képet a pincészettől kaptam)

Kősziklás Pincészet Neszmélyi Sárgamuskotály 2013

Halvány szalmasárga szín, közepesen intenzív illatában jól felismerhető, friss fajtajelleg fehér húsú őszibarackkal, cukordinnyével és izgalmas, édesköményes-csillagánizsos fűszerességgel. Semmi tolakodó muskotályosság, sokkal inkább kedvesség, tisztaság és erőteljes kóstolásra csábítás. Szájban revelációszerűen zamatos, a korty kis édességét jó lendületű savak frissítik, amelyek a némileg túlméretezett alkoholt is karcsúsítják. Az illatban felvonultatott gyümölcsök és fűszerek példaszerűen köszönnek vissza, ízes, tiszta és félelmetesen itatja magát. Teltségét nem vastagsága, hanem zamatainak intenzitása és sokfélesége adja. Tökéletes bizonyítéka annak, hogy a fajta számára a pihekönnyű salátabor és a muskotályaszú között megannyi stílus, árnyalat, súlycsoport létezik. Fogyasztóbarátságát ráadásul nemcsak kvalitásai, hanem ára is erősíti. A nagykönyv szerinti örömbor, nem sajnálom tőle a 12 pontot. (Borfalu Bortéka, 1490 Ft)

Ide még nem érkezett hozzászólás.

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.