Menü
Rövid URL

Nevében él a bikavér

Bikaver parbaj

A bikavér a magyar borászat Koplárovics Bélája. Könyörtelenül bevarrta azt a gólt az angoloknak, de azóta sem hallottunk róla. Na jó, ez azért így sarkos. Mert kétségtelen, hogy erről a speciálisan magyar küvéről a világ sok szegletében tudnak – kis túlzással –, ám kevés helyen vannak róla jó véleménnyel – ez viszont nem túlzás; még akkor sem, ha némely bikavéreket jó áron adnak el külföldön jó helyekre.

Wojciech Bonkowski, aki meg a magyar borok/borászok Illés prófétája (sámános-rovásírásos kultúrköröknek: Attilája), nem kevesebbet állít, mint hogy a bikavérrel lett volna esélye a magyar borászatnak arra, hogy felzárkózzon a Chablis, Chianti vagy Rioja nevek mellé, "de ehelyett az egri bikavérből egy kelet-európai piacra szánt, olcsó, rossz bor lett. Ezt hívják talán marketing harakirinek."

Nos, erről a marketing harakiriről szólt a szeánsz két hete. És mivel bikavért csak Szekszárdon és Egerben készítenek, ezért a szervezők elnevezték bikavér-párbajnak, holott nem volt ott semmiféle párbaj. Merthogy ellenfél sem volt, és azt sem tudni, ki győzött.

Bonkowski azt írja: "Nincsenek ma sem egyértelmű standardok, akár csak a nemzetközileg legismertebb bor, az egri bikavér esetében sem. Igen, domináljon a kékfrankos, de a többi elem miként viszonyuljon hozzá? Lehet egy bor változatos, de tudni lehessen előre, hogy miként az. Ma ha valaki egri bikavért vesz, akkor a változatosság azt jelenti, hogy igazából nincs előre fogalma a pontos ízvilágról. Akkor pedig vesz inkább egy jól ismert olasz fajtát, s nem fog kísérletezgetni. Egri bikavér és egri bikavér között ma akkora különbség, ízkülönbség van, amiért elképzelhetetlen, hogy valaki eleve szeresse e fajtát. Hiszen nem lehet tudni, mit is takar e fajta."

Ennek a provokatív állításnak lehetett volna csattanós cáfolata a bikavér-párbaj. Volt csattanás, de az inkább a pofára esés hangja volt. Eljöttek jó borok, de a bikavér most otthon maradt.

A magyar standard

Azt azért nem írhatnánk, hogy nincs meg az akarat a bikavér feltalálására. Egerben három kategória létrehozásával küzdenek a vinczebélaizmus ellen. A borvidéki szabályozás szerint van egy alap vagyis classicus – legalább három fajtát kell használni egy elég bő keretből, 6 hónap érlelés fa hordóban; van superior – legalább 5 különböző fajtából készül; egy fajta aránya nem lehet kevesebb 5 és nem lehet több 50 százaléknál, 12 hónap fahordós és 6 hónap palackos érlelés; és van egy grand superior – ua. mint a superior, de 16 hónap hordóban és 6 hónap palackban. A fajtaösszetételt pedig úgy határozták meg, hogy a kékfrankost hozzák helyzetbe. Egy bikavérnek legnagyobb arányban, és legalább 30 százalékban kell tartalmaznia kékfrankost. (További részletek egy kattintásnyira.)

Szekszárd a kékfrankost és a kadarkát tekinti meghatározónak a bikavérben, ezért a kettőnek együttesen legalább a bor 40 százalékát kell adnia. A prémium bikavér esetében még a kadarka minimumát is meghatározták 5 százalékban (ennél akár nagyobb is lehet az idegen fajta aránya egy fajtaborban), és a két magyar fajta mellé csupán három bordóit és a pinot noirt lehet tenni. (A részleteket itt elolvashatja.)

A kóstoló alapján azt gondolom, hogy a szekszárdiak közelebb jutottak a bölcsek kövéhez, mert a bikavérszabályzathoz kialakítottak egy működőképes belső minősítő rendszert is. Persze a közelség viszonylagos, azaz egyelőre ők is elég távol vannak a közelhez.

A borok és a magyar standard

Nem vagyok a gyorsmustrák ördöge. Rendre elveszek a borok szövevényében, és mindig beleesek a borászok állította csapdákba, még a legátlátszóbba is. Most azonban próbáltam tartani az irányt, módszert dolgoztam ki, válogattam, finnyáskodtam. Így viszont más csapdákba estem.

Az ilyen mustrák arra persze még így is alkalmasak lehetnek, hogy lásson az ember valami összképet. Az egriek többségéről lemaradtam, a szekszárdiak jobban is érdekeltek, és jobban ismertem az előtörténeteket is. Ettől azonban a szekszárdi bikavérhez sem sikerült közelebb férkőznöm.

Szekszárd két véglete Bősz Adrián és a Fritz Pincészet volt. Bősz Adrián hozta formáját – tényleg évről évre jobb borokat készít – elegáns, gyümölcsös jó arányú 2011-ese a kóstoló egyik kiemelkedő élménye volt. A Fritz Pincészet 2011-ese ellenben nagyon oldschool – már ha lehet bikavér esetében ilyenről beszélni. Inkább szólt a lekvárról és a vastagságról, mint az eleganciáról, és éreztem az illatában némi bizonytalanságot is. Ez a bor lógott ki leginkább a szekszárdi összképből.

Taklerék borai sokat változtak az elmúlt néhány évben, kifejezetten előnyükre. A 2012-es Reserve bikavér is ennek a változásnak a jegyében készülhetett. Még nagyon friss, de a kékfrankos-merlot gerincű (45-25%, bár a honlapjukon 35-28% szerepel) bikavérük ebben az állapotában is azt sugallja, hogy leszámoltak a tanninbomba-készítéssel, és az alkohol is igazodik a testhez.

Ez igaz Sebestyén Csabára is, bár 2012-es Iván-völgyét testesebbnek éreztem, amit betudtam annak, hogy még nagyon fiatal, és a csersavak túl élénkek. Arányai jók, és izgalmas is. A bor csak külföldön kerül kereskedelmi forgalomba – mondta Sebestyén –, itthon csak a pincénél vásárolható meg.

Évről évre jobb formába lendül Vida Péter. 2012-es bikavére kifejezetten elegáns, gyümölcsei üdék, szerkezete feszes. Mai állapotában a Bősz Adriáné mellett talán a legjobban iható.

És még egy kellemes meglepetés: Vesztergombiék lábalnak kifele a gödörből. A kóstolón 2012-es hordómintát mutattak, amiről egyelőre annyit lehet mondani, hogy ígéretes, komplex és izgalmas. Mindazonáltal óvatos lennék vele, mert tapasztalataim szerint egy hordóminta gyakran mutat csalóka képet a borról.

Vesztergombiékéhoz stílusban talán Heimannék fűszeres, gazdag, kékfrankosra és cabernet franc-ra épített bikavére állt a legközelebb. A Heimann-bikában a két alapfajta eleganciáját 9 százaléknyi sagrantino vastagítja. Testes, de egyáltalán nem lomha, és a sagrantino némi egzotikus izgalmat is hoz bele.

Végül, de nem utolsósorban Merfelszék hozták a legkacifántosabb nevű bort, a 2012-es Nectar Sexardique Bikavért, amit összképileg eléggé szikárnak, azzal együtt kellemesen ihatónak éreztem.

Ha most kellene bespájzolnom Szekszárdról, Bősz Adriántól, Heimannéktól, Sebestyén Csabától, Takleréktól és Vidáéktól vennék kartonszám. Azt azonban ezekből a borokból sem tudnám kihámozni, hogy mi a bikavér.

Egerből egyelőre nem spájzolnék. A néhány megkóstolt bor – Kovács Nimród fabajnokai, Demeter Csaba dohgyűjteménye, Gróf Buttler rumpuncsa és zöldségkivonata – közül messze kimagaslott a St. Andrea 2011-es Merengője. És kellemes élmény volt Bolyki 2012-es szűretlen bikavére, bár még érdesek a csersavai.

Bull 500

Különvélemény

Dagadtos – egykor masszív oszlopa a blog.hu-s AMUVA-nak – kérésünkre röviden összefoglalta véleményét. Óvatosan olvassák, karcos! Én szóltam!

Az egri borok jelentős része – sacperkábé harmada – borhibás volt, jellemzően dohos. De volt azért illó is, meg persze a jól ismert rohadt krumpli, például a Gróf Buttler 2009-es Nagy-Egedjében. De talán ennél is érdekesebb volt, hogy hogyan kezelték a kritikát. "Azért érez doh szagot – mondta a kóstoltató ember –, mert mi a pincében palackozunk, és dugózáskor beszorul a dugó és a bor közé a pince levegője." (Demeter Pince).

A St. Andrea 2012-es Áldásában ott a menetrendszerű doh. Ikonikus pince ikonikus bora (legalábbis itthon). Két palackból is kóstoltam – én ezt nehezen tudnám megmagyarázni. Aztán jött a Gál Lajos Bikavér superior (2011), és jött vele a doh. Kevésbé ugyan, mint az Áldásból, de azért egyértelműen, és szintén két palackból. Az illója is magasabb, mint én szeretem.

A Gróf Buttlerről már volt szó, de hoztak egy alap bikavért is, a 2012-est, csavarzáras palackban: nos, ez értékelhetetlenül alkoholos és tanninos volt.

Szekszárdról csak egy egyértelműen borhibás tételre emlékszem, a Prantner Pince lepte meg a közönséget egy kellemes vörösborecettel.

De hogy ne csak rosszat mondjak: volt néhány bor, ami tetszett: Gál Tibor két bora (Titi Bikavér 2011, Bikavér superior 2011), Heimannék 2012-ese, a 2011-es St. Andrea Merengő és a szintén 2011-es Bősz Adrián bikavér.

13 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

rszabi

Szerintem nagyon jó összefoglaló, a kóstoló alapján én is ezeket a pincéket választanám illetve kerülném egy darabig.

akov

Sajnos nekem is az az érzésem, hogy Egerben óriási gondok vannak, nagyon sok és egyre több a dohos bor. Ezzel kellene foglalkoznia a borászati kutatóknak, hogy ez miért következett be, nem fajélesztőket kellene tesztelni. Ha ez így marad, az Egri minőségi bor piacának annyi, akár évtizedre is elfordulhat a közönség. A borhibák közül tolerálható - egyéni ízlés kérdése - ha egy bor, egy picit oxidált, brettes vagy mittudom én. A doh az NEM tolerálható semmilyen szinten.

Az információim szerint az Egri termelők NEM érzik ezt a dohot, ami nagy baj, hiszen triviálisan ott van egy csomó tételben. Ez nekem óriási kóstolási képességbeli hiányosságra utal.

Hihetetlen, hogy 25 évvel a rendszerváltozás után fundamentális problémával küzd Eger és láthatóan nem ismerik el a problémát, még magánbeszélgetéseken sem igen. Az is hihetetlen számomra, hogy 25 év után még mindig azt mondják "kísérleteznek". Mi van? Ha 25 év nem volt elég a szakmai rendbetételhez, akkor mennyi idő kell még? Még adjunk 50 évet az egésznek?

rszabi

Ja és a GB alap bikavére tényleg elképesztő alkoholbomba volt. Nem is értem, hogy egy ilyen presztízsű pince, hogy hozhat ki egy mindennapokra szánt csavarzársas bort, ami ennyire nem csábít fogyasztásra.

akov

A GB alap bikavére addig jó, amíg 8 fokon kóstolod. Mert a fent leírtakon túl illós is sajnos.

Szten

@akov: Kik mondják, hogy kísérletezgetnek, és mire is kell érteni? A borvidék, vagy akár csak az egri bikavér stílusára, hogy kiálhassanak valami egységes arculattal? Vagy egyes pincék, akik keresik még saját magukat és megpróbálnak rájönni, mit hogyan is érdemes arrafelé csinálni... mert egyes kis (vagy akár nagy) pincék, első lépésekként kísérletezzenek, kell is, azt hiszem... persze az is más, ha ezt egy egységes arculatról mondták... szóval ki és mivel kísérletezget?

És valóban ennyire rossz lenne az egri látkép? Nem látsz sehol fantáziát benne? Bukolyi Marcell? Kaló Imre, aki odazarándokol, vagy ha boltok polcait nézzük, Hegyi-Kaló pince? Gál Tiborék és Gál Lajosék szerintem remek borai? Az ezen a hasábokon és borrajongón is megemlített, de azért egyelőre még viszonylag ismeretlen Nyolcas és Fia borház (személyes kedvenc egyébként)? Lőrinc Gyuri többi bora? (Ok, az Áldás most nem jött be, a Merengőt azonban agyon szokták mindenhol dícsérni - ti is. Ahogy a Hangácsot is. A Napboruk végre egy értelmes Egri csillag... és van még ott sok minden.) Én szerintem remek pincék próbálják az egri bor hírét visszaszerezni és remek borok jönnek onnan, de lehet csak én látom így - talán kissé elfogultan, de úgy érzem, mégis őszintén.

A cikkhez: nekem Gál Lajosék 2009-es Pajadosa tetszett. Nem kicsit, nagyon. Értem, mire gondoltok az illatnál - doh, illó -, de szerintem viszonylag hamar és az én (egyébként nem túlbecsülendő) érzékszerveimnek igen jó teljességgel kiszellőzött, így egy kis centrifugával, meg levegővel - ami nem olyan nagy áldozat, meg befektetés, ha már megvan a bor - remek bikavér lesz belőle.

dagadtos

@Szten: ez egy magánlevelezésből összerakott vélemény (mármint az enyém), melyet megkaptam a megjelenés előtt, de átsiklott a szemem a hibán. Gál Lajos esetében a 2011-es Superiorra vonatkoznak ezek a megjegyzések, nem a 2009-es Pajadosra, de egyszerűen átugrottam valahogy, hogy felcserélődött a két bor, ez az én hibám. A Pajados rendben volt, javítva lesz.

Szten

@dagadtos: Á, így már világos és érthetőbb (mondjuk azt elismerem, a Pajadosnak is voltak gondjai az illattal először, de ahogy írtam, nekem bődületesen bejött azután).
A 2011-es Superiort többször kóstoltam... én nagy rajongója vagyok Gál Lajosék borainak, a Szó-Lá-Ti, az alap olaszrizling, a klasszikus egri csillag, a superior csillag, az alap bikavér, a Pajados, mind-mind remek a maga kategóriájában szerintem, de ez speciel nem tetszett... ezt meg is említettem Gál Péternek, és nagyjából annyiban maradtunk, hogy még fiatal, csiszolatlan, érnie kell. Nem tudom... De akárhogy is, egy darab nem tetszőt egy általam elég jól ismert és szeretett felhozatalban én el tudok nézni.

akov

@Szten: sorban

Kaló Imre: többször is jártam nála. Borai gyakran dohosak, egészen pontosan 2007-től kezdve. Volt szerencsém nála vásárolni 6-8 üveg vörösbort, amelyek mind dohosak voltak (ugye a pincében hordómintakóstoló van 8C fokon, szóval ha palackos tételt veszel, lutri)

Gál Tiborék: Sok problémás, dohos boruk volt az elmúlt években sajnos. Volt ua. a bor, hogy nem volt hibája, aztán meg hirtelen a másik palack dohos.

Gál Lajos: Szintén borai gyakran dohosak, akár az olaszrizling, akár a bikavérek.

St. Andrea: Le a kalappal a pince előtt, általában technológiailag korrekt cuccok. Viszont az Áldás szintén dohos, ld. fent. Ez ijesztő.

dagadtos

@akov: Újabb tapasztalataim szerint talán Gál Tibor kezd kikecmeregni a dologból. Aztán persze nem akarom elkiabálni, és a bizalmat visszaszerezni sem könnyű. Mindenesetre ez a két bikavér nagyon jó volt, a csillag is rendben van tőle, a pinot-val sem ez a bajom, hanem a tanninok.

Szten

@akov: Köszönöm a választ! (Bár a kísérletezéses téma - hogy pontosan mit is hallottál erről - még mindig érdekelne.)
Így összességében mindenhol dohot tapasztaltál akkor. Én mondjuk az általam bontott borok és szeretett pincék esetében mostanság ezt bőven nem tapasztalom, főleg nem ilyen kiugró arányban, de lehet szerencsém van, vagy nem olyan kifinomultak az érzékeim, vagy a kettő keveréke. (Azért, ha jól tapinthatóan dohos lenne bármi, azt csak érezném, meg érezné bárki átlagember... főleg, hogy a dohszagra elég érzékeny vagyok mindennél...) Furcsa mindenesetre a dolog, de lehet elkezdek lottózni akkor.
De ha már így érzed/tapasztalod: mit gondolsz, mitől alakulhatott ki ez a jelenség? Egerben ennyire le lennének maradva pincehigénia terén? Ennyire szereti a penész az ottani klímát és hordókat, a borászok meg ennyire hanyagolják a kérdést? És úgy látod, hogy ez a probléma kifejezetten erre a borvidékünkre jellemző?

tannin

Érdekes ez a dohos illat. A Kaló Imre borait kóstolva én egy nagyszeű Pinot Noir-ra emlékszem, amelyiknél jobb kárpát-medenceit eddig nem találtam ebből a fajtából. Ennek semmi köze nem volt a dohos illathoz. A Cabernet Franc-ja ugyancsak csúcsfinom volt.
A Szent Andrea három Bikavér-je úgyszintén mentes volt minden hibától, de Sike Tamás Merlot válogatása és dr.Dula Bence 2006-os Cabernet Sauvignon-ja is nagyon jó. Lehet csak szerencsés voltam, de a szekszárdi borok mellett Eger borai is nagyon ízlenek és csak átlagember vagyok.

vinartis

- Ha, csak a fele áll meg annak, amit az olvtársak a dohos élményeikről leírtak, akkor nem a standardok leírásával kell foglalkozni, hanem a seprővel és lapáttal.