Menü
Rövid URL

Panoráma, csend, nyugalom - Csendes Dűlő Szőlőbirtok

Csendes 2
Örökpanoráma (Forrás: www.facebook.com/csendes.dulo)

Mint ahogy idén a dermesztő telet követően berobbant a várva várt tavasz, ugyanolyan hirtelenséggel bukkant fel a Csendes Dűlő Szőlőbirtok is a hazai borászatok térképén. Pedig történetük sokkal korábban kezdődött, egészen 1971-ig nyúlik vissza, amikor a birtokot jelenleg irányító Molnár Júlia Dóra anyai nagyapja egy 1771-es présházat vásárolt a Badacsonyörsi Kisörs-hegyen. Mondhatni orvosi ajánlásra, ugyanis lányuknak levegőváltozást javasolt a doktor. Mesébe illő panoráma, csend, nyugalom, jó levegő, mind egy helyen öltött testet. Mivel a présházhoz fél hektárnyi terület is tartozott, a badacsonyi bornak pedig már akkor is híre volt, így a nagyapa autodidakta módon kitanulta a borászkodást a környékbeli gazdáktól. A 80-as években apró parcellánként vásárolták össze a birtok körüli területeket, majd 1996-ban eljött az első generációváltás, amikor a nagypapa egy ceremónia keretében átadta Dóri szüleinek a présház kulcsait.

Dóra édesapja mérnök, így ennek megfelelő precizitással gondolták át a fajtaválasztékot: az ezredforduló elején főleg kéknyelűt és olaszrizlinget telepítettek. Ebben az időszakban a borok a Schieszl Borházban készültek, és az a kevés, ami megmaradt a barterezés után, nem került forgalomba. Dóra emlékeiben pozitívan él a kép a gyerekkori szüretekről, vagy amikor rossz idő esetén a nyaralók a partról a domboldalra húzódtak a pincék felé, külföldiek és magyarok vegyesen, és neki még kapálnia sem kellett, ha nem volt hozzá kedve. Az élet azonban másfelé sodorta, filmművészetet tanult és könyveket fordított, naphosszat a számítógép előtt töltötte idejét. 2012 szeptemberében egy hullámvölgyből rángatta ki a hárslevelű szüret, és ekkor fogalmazódott meg benne, hogy valójában mennyire jó a Balatonon a szőlőben. A gondolat két év múlva érett be, amikor Dóra szülei elé állt és közölte, hogy szeretné ő irányítani a birtokot. Több napos megbeszélést követően a kormányzás átkerült Dóra kezébe, és itt kezdődik a pince újkori, TGV sebességével száguldó története.

Dóra magávalragadó elbeszélésében az események képei valósággal megjelennek az ember szemei előtt, így csak javasolni tudom, hogy aki teheti, tapasztalja meg a helyszínen ennek varázsát. Mesébe illő történet, ahogy Gervai János (az Onyx étterem főpohárnoka) felbukkan az akkor még ismeretlen birtokon, vagy ahogy a Blue Danube Wine Company forgalmazni kezdi boraik. Az élmény átéléséhez ajánlott meglátogatni a birtokot, mely a jelenlegi 3,2 hektáros területből 2,8 hektár művelt szőlővel rendelkezik. A legnagyobb területen (1,7 hektár) kéknyelű, a maradékon olaszrizling, egy 40 éves hárslevelű és egy 60 éves szürkebarát ültetvény osztozik. A jövőben várhatóan némi rajnai rizlinggel bővül a fajtaválaszték. A területek déli fekvésűek, a talaj Badacsonytól eltérően inkább löszös, vörös és permi homokkővel, kis agyaggal és xenolittal. A művelésnél kerülik a gyomirtók és a felszívódó szerek használatát, a tőketerhelés 1-1,5 kg. A 14-es évjárattól a hárslevelű még a Schieszl Borháznál, míg a kéknyelű, olaszrizling és szürkebarát a Laposa pincében készültek, többnyire tartályban irányított erjesztéssel. Dóra közben befejezte borászati tanulmányait, és egyre jobban belefolyik a napi pincemunkába, így a borok hamarosan a birtok felső szomszédjánák pincéjében készülhetnek. Tavaly nyáron a borterasz már meghatározott nyitva tartás mellett üzemelt, így nyáron bejelentkezés nélkül is látogatható a birtok. A szállást keresőknek jó hír, hogy hamarosan egy három szobás vendégház is megnyitja kapuit.

Sor

Hárslevelű 2015

Reduktív tétel, acélban erjedt és érett. A csavarzárnak köszönhetően kis redukcióval nyit, de pillanatok alatt kitisztul, átveszik az uralmat a fehér virágok, fehérhúsú gyümölcsök és a körte. A könnyed, arányos kortyban is ugyanaz a tisztaság, barackos, sós lecsengéssel. 11 pont

Hárslevelű 2014

Szintén acélban erjedt és érett, mégis teljesen már karakter, sokkal hűvösebb, tartózkodóbb, inkább egy édes nyári almás illat a vezető jegy. Savai meglepően harmónikusak, de a korty így is feszesebb szerkezetű, körtével és enyhe korty végi cserességgel, kesernyével. 9 pont

Hárslevelű 2013

Itt már kapunk egy kis palackérettséget is, telt és gazdag az illat, mézzel, körtével, fehér virágokkal és tűzkővel. A korty is gazdagabb, pazar egyensúllyal, a besimult savakat enyhén krémes test kíséri, intenzív gyümölcsökkel, barackkal, körtével, határozottan sós lecsengéssel. Remek állapotban kaptuk el. 12 pont

Olaszrizling 2015

Hordós erjesztés és érlelés, pedig teljesen reduktívnak hat. Illatában elegáns fehér virágok, barack, mandula és tengeri sós levegő. A test könnyedebb, barackos gyümölcsös ízei tisztábbak, mint a 13-asnak, savai citrusosak, sós búcsúval. A két olasz közül ezt fogyasztanám szívesebben, de a másik sem gyenge. 13 pont

Olaszrizling 2013

Ez pedig reduktív, pedig inkább tippelném hordósnak, na nem a hordó nyomasztó jelenléte miatt. Érezhetően érettebb alapanyag a 15-ösnél, illatában nyári alma, és friss barack, citrusok, némi mandula. Elegáns arányok, kerek, egybesimult alkotók, remek érettség, hosszú barackos, sós lecsengés, a végén elegáns mandulával, de bántó kesernyésség nélkül. 12 pont

Kéknyelű 2014

A pincénél a kéknyelű porzásához rózsakő van telepítve a sorok közé, melyet együtt szüretelnek és dolgoznak fel, pici hordós érlelést is kapott. Az előző borokhoz képest nagyon neutrális, halványan fehér virágok és gyurma, feszes savak, citrusok, zöldalma, és barack, nagyon sós a lecsengéssel. 11 pont

Kéknyelű 2013

Szintén a fajtára jellemző neutrális hűvös illattal nyit, melyet idővel kis barack, zöldalma és citrusok színeznek. A test krémesebb, teltebb, egyensúlyába ennek sem lehet belekötni, a savak szépen besimúltak de kellő tartást adnak, barackos ízek, komoly sós lecsengés, kellemes kesernyével. 12 pont

Cuvée 2003

A végére egy korosabb darab, 80% hárslevelű, 10% szürkebarát, 10% cserszegi fűszeres, spontán erjesztés és érlelés hordóban. Érett tercier jegyek, avar és gomba, kandírozott gyümölcsök, karamell, pici oxidáció, mely ízben is érezhető, de savai még bőven életben tartják. A karamellizált jegyek ízben is visszaköszönnek, összességében bőven az élvezhetőség határán belül van. Bár felesleges pontozni, a legjobb ilyenkor csendben ülni és elmélázni az idő múlásán, de objektíven 9 pont körül áll meg a mérce.

A borokra általánosan elmondható, hogy tiszták, elegánsak, kíváncsian várom majd a pince önálló tételeit. Szívem szerint megnéznék egy tiszta rózsakő nélküli kéknyelűt is a jövőben.

Kupak %c3%a9s dug%c3%b3

A kóstolónak a Kupak és Dugó adott otthont, ahol széles hazai választék található kézműves sörökből és ügyes kézzel válogatott borászatok tételeiből, de a betérők pohárral is kóstolhatnak a falon folyamatosan változó hozzávetőleg tíz tételből.

A pincére kíváncsiak Dórával és öt borával is találkozhatnak a Badacsony New Yorkban rendezvényen.

2 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

siki

Egy apró megjegyzést, vagy kiegészítést szeretnék tenni, az alábbi mondathoz: "A területek déli fekvésűek, a talaj Badacsonytól eltérően inkább löszös, vörös és permi homokkővel, kis agyaggal és xenolittal."
A "xenolitok" magmás kőzetekben (pl. és a környéken leginkább bazaltokban) levő idősebb kőzetekből származó ásványok vagy kőzetzárványok. Ha a környéken löszös a talaj, illetve az a birtok felett megtalálható jellegzetes vörös homokkő lejtőtörmelékéből áll (https://map.mfgi.hu/fdt100/?extent=530007.6146%2C160837.0288%2C540167.6349%2C165592.9237%2C23700), akkor abban nincs a mélyből felhozott idegen "anyag", azaz xenolit. Ami - ha lenne - sem lenne "talaj", vagy talajalkotó. Ritka, de különleges képződményekről van szó, tanulmányozásokkal közvetlenül vizsgálhatjuk és "megfoghatjuk" a Föld mélyét (kb.: 10-200 km mélységig).
Viszek egy darabot majd Dóráékhoz bemutatásra.