Menü
Rövid URL

Pincho Aréna I.

Art nouveau donostia
A baszkok is vágták a szecessziót (fotó: 2.bp.blogspot.com/)

Négy nap hétvégének túl hosszú, hétnek túl kurta, egy kisvárosba belekóstolni viszont éppen elég. Nekünk még fél nap Rioját és Biarritzot is sikerült beszuszakolnunk. Rá kellett azonban jönnöm, hogy a szálloda nem az én műfajom. A kisflakonos sampon, a napi törülközőcsere vagy a menzareggeli sovány vígasz a bezártságért. Másfél évtized alatt ez mindössze a második kísérletünk volt, és világosan megmutatta, hogy az agriturismók és társaik minden-este-pizsamás-borvacsora hangulatáért semmi nem kárpótol.

Annak kulturális/történelmi jelentőségét, hogy San Sebastian Baszkföldön van kevés vagyok felmérni. Leírva izgalmas állítás, hogy a baszkok Európa őslakosai, az utolsó nyugat-európai nép, amelyet nem söpört el az indo-európai bevándorló-hullám, de akkorát azért nem mernék hazudni, hogy folyamatosan érzékeltük: lidérces fény csillog az őslakosok szemében és atavisztikus varázslat rejlik minden „tx”-ben. Akkor már inkább azt, hogy ez a mai Spanyolország leggazdagabb régiója, amelyet 150 évvel ezelőtt a madridi udvartartás kedvenc nyaralóhelyévé tett. És azt is, hogy az első világháború kitörése után a parti promenádból celebkifutó lett; Donostiában lakott többek között Mata Hari, Leon Trockij, Maurice Ravel (utóbbi anyai ágon baszk származású). A 20-as, 30-as években szebbnél-szebb szecessziós, ritkábban art deco hatású épületeket húztak fel; a belváros arculatát - az 1850-es évek neoklasszicizmusa mellett - ez az időszak határozza meg. Soha korábban nem fordult elő velem, hogy egy városban azzal töltöm az időmet, hogy erkélykorlátokat, ablakkereteket és portálokat bámulok.

San Sebastián, a továbbiakban Donostia, közvetlenül ugyan nem, de azért elég jól megközelíthető. Autóval költséges tortúra; egy seggel megoldhatatlan (2200 km), így plusz két nap szállodai költség rakódik a benzinre, autópálya-díjra, bónuszként pedig kapunk egy kivérzett sofőrt. Mi a Lufthansa gazdaságos leányával repültünk Bilbaóba, és bérelt autóval gurultunk át Donostiába.

Donostia a Vizcayai-öböl könyökhajlatában található, 20 km-re a francia határtól. Az időjárásjelentésekből ismerős „atlanti eredetű, nedves légtömegek” itt szállnak partra, vagyis Donostiában az eső a default. Ernyő nélkül utcára lépni olyan, mint máshol mezítláb munkába indulni. Mi ötből öt nap esőt fogtunk ki, de ennek zöme szapora szemerkélés volt, és bár kétszer bőrig áztunk, programot az időjárás nem húzott keresztül. A hőmérséklet (június közepén) alulról közelítette a 20 °C-ot.

Donostia számtalan szempontból lehet izgalmas turista célpont, bennünket a hasunk vezérelt. A tapas egyik fővárosa, amit helyben pintxónak hívnak (a továbbiakban pincsó). Aki szeretne alaposabb képzésben részesülni, az ezen a ponton jelentkezzen át a Bűvös Szakácsra. Mivel Donostia arról is híres, hogy az egy főre jutó michelin-csillagban világelső, a pincsók sem optikailag tuningolt utasellátó-szendvicsek. Én a pincsókat három családba sorolnám: félfogfalat (bagettszeletre púpozott feltét), éttermi fogás zóna adagja, ehető haiku. Minőségi különbség nincs a három típus között, de a bőség zavarával küzdve, az elsőt többnyire kerültük. A második és a harmadik viszont hetedik mennyország, kultúresszencia, kulináris káprázat.

Cuchara
A Cuchara de San Telmo egyik emlematikus fogása: libamáj (fotó: houseofhaos.files.wordpress.com)

A pincsókat meghatározza az óceán, ez azonban nem jelenti azt, hogy a hal- és lábasfejűundorban szenvedők éhezésre vannak kárhoztatva. Malacok, borjak és makkoltatott disznók áldozzák fel magukat értük. De ha engem kérdeznek, azért a polip az úr.

Ételhez inni jó. Ami azt illeti, a pincsó is egyfajta borkorcsolyaként született. Donostiában a helyben ivásnak van egy globalista és egy locavore módja. A globalista is locavore-közeli, mivel Rioja és Navarra (garnatxa) csak egy ugrás, de Rueda (verdejo) is majdnem szomszéd. A helyiek azonban txakolit és sidrát isznak. Az előbbi remek, savhangsúlyos bor, az utóbbit nem szakértem, de alma, és a savakra ott sem lehet panasz. Koncentrikusan 2 euró egy pohárnyi adag, és a kínálat minőségére sehol nem lehet panasz. Valószínűleg az értő szájak piaci versenye kigyomlálta a selejtet. Én a txakolit is kellemes meglepetésként könyveltem el, de azért a fénypontot egy verdejo, a Quintaluna jelentette, amit többhelyütt is poharaztattak. A rioják között pedig a jó öreg Muga Crianza (ami minden más országban Reservaként kerül forgalomba) vitte a pálmát.

(folyt. köv.)

Ide még nem érkezett hozzászólás.

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.