Menü
Rövid URL

Tájékozódási pont - Káli Kövek Köveskáli Olaszrizling 2015

K%c3%a1li or
Ízléses (fotó: bortarsasag.hu)

Mi ez? Olaszrizling a Káli-medencéből. Öregnek mondható tőkék termése (’73-as telepítés) a bazaltos talajú Fekete-hegy Töltés-dűlőjéből. Fajélesztő nélkül hordóban erjedt, majd hat hónapon át zempléni tölgyben érlelődött.

Kitől? Szabó Gyula

Mennyiért? 3500 Ft

Megéri? Árban ez már az olaszrizling plafon. Minőségben még nem. A kérdésre a válasz: talán.

Milyen? Úgy adódott, hogy a viszonyítási alap egy 2015-ös Nobilis Barakonyi Hárslevelű lett. (Én annyiszor karamboloztam tokaji szárazakkal, hogy inkább már nem is írok róluk, évente egyszer-kétszer azonban próbára teszem a szkepszisem a kritika által fölemelt borokkal. A Barakonyi Hárslevelű nem rossz bor, nem is különösebben jó: zárt, sok hordóval, egysíkú savval, kesernyés lecsengéssel, ugyanakkor tartalmas, becsvágyó, technológiai hibáktól mentes bor, amit az idő még megszépíthet.) A Köveskáli Olaszrizling – nekem és kóstolótársaimnak is - friss fuvallatként hatott utána. Elsősorban azért, mert élettelibb, illatban és savban is színesebb, a korty tágasabb és árnyalatokban gazdagabb. Ebből szívesen repetázik az ember. Messze nem „csupasz” olasz, de a hordóhasználat kíméletesebb, mint a Nobilis Hárslevelű esetében. Az egyensúly szép, összességében azonban nem egy markáns egyéniség. Szvsz egy-két év fektetés javára fog válni.

Miért? A Csopaki Kör fellépése óta az olaszrizling a furmint babérjaira tör. Aki nem hiszi, hogy az olasz kitörhet a harmadhegedűsi szerepből, azt kellemes meglepetésként fogja érni ez a színvonal és élmény.

Kinek? Bárkinek, akit az ár nem riaszt el. Szépen mutatja, hogy miért a Balaton-felvidék most a legizgalmasabb régiónk.

Pontban? 12

2 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

alfoldimerlot

Szerintem nem. Azokat a Csopaki Kódex-borok között keresném, illetve Györgykovácsnál és Wassmannéknál. De Laposa, Pálffy, Trombitás, Villa Márika is mindig versenyben vannak.