Menü
Rövid URL

Vulkanikus borok - John Szabo könyvbemutató

John szabo munka k%c3%b6zben
A könyv szerzője munka közben

John Szabo MS Volcanic Wines című új könyvének bemutatójára érkezett hazánkba. A könyv 9 ország 22 régiójának (köztük Badacsony, Somló és Tokaj-Hegyalja) vulkanikus területeit, az itt dolgozó pincészeteket és boraikat mutatja be, mesés képekkel illusztrálva (a posztban szereplő fotókat John Szabo bocsátotta rendelkezésemre).

„Miért pont vulkanikus borok?” - tette fel a kérdést előadása elején Szabo. Nos, amikor megvizsgálta, hogy melyek a kedvenc borvidékei és borai, akkor kiderült, hogy a közös nevező a vulkanikus talaj. Mivel ilyen megközelítésű könyv még nem született, a feladat adta magát. A megjelenést 5-6 éves alapos kutatómunka, számtalan kóstolás és borvidéki látogatás előzte meg. Több mint 300 borászatot mutat be leírásokon, borvidéki térképeken, képeken és személyes történeteken keresztül.

Az előadás a könyv vonalát követve ismertette a vulkánok keletkezését, melyek 95 százaléka a tektonikus lemezek összenyomódása révén jött létre, a maradék 5 százalék pedig vulkanikus forrópontokból keletkezett. Az így keletkező vulkánoknál a tektonikus lemez közepén a forró magma kitörésével jönnek létre az óceánok, tengerek közepén vulkanikus szigetek, ilyen például Santorini, Madeira vagy a Kanári-szigetek. Szabo ezután bemutatta a könyvben szereplő vulkanikus borvidékeket, képekkel illusztrálva sokszínűségüket.

Santorini kos%c3%a1r
Santorini

„Milyenek a vulkanikus területekről származó borok?” - hangzott el a következő gondolatébresztő kérdés. Szabo szerint a vulkanikus borok olyanok, mint a sajtok. Minden sajt tejből készül, ám az alapanyag különböző állatoktól származik, és a technológia és az érlelés jelentős különbségeket mutathat. A vulkanikus borok is változatosak. Nehéz lenne őket egyetlen jellemzővel meghatározni, hiszen nemcsak a vulkanikus kőzetek sokfélék, de a szőlőfajták és a borkészítési eljárások is szerteágazóak. Akad azonban néhány közös vonás. A vulkanikus bor jellemzően inkább ásványos, kevésbé gyümölcsös, sűrű, friss, finoman sós és életerős.

A kóstolósorban 10 bor szerepelt, 5 nemzetközi és 5 magyar tétel, +1 bor a vendégvárás alatt.

Káli Kövek Köveskál Olaszrizling 2015

Köszöntő italként kaptuk, míg érkeztek a vendégek, pedig ennél több figyelmet érdemelt volna ez a Fekete-hegy bazaltos talajáról származó, hordóban spontán erjesztett olaszrizling. Neutrális illat, őszibarackkal, szájban friss, enyhén krémes, barack és árnyalatnyi mandula ízével, sós lecsengéssel. 12 pont (87).

Pechstein
A borok jobbak

Weingut Heinrich Spindler Forster Pechstein Riesling 2015 Pfalz

A birtok története 1620-ban kezdődött, napjainkban a 11. generáció gazdálkodik a 18 hektáros birtokon, melynek 85százalékán riesling terem. Ökológiai művelés, 2015-től bio minősítéssel. A Pechstein dűlő egy bazalt kitüremkedés Forst határában, mely Németország legdrágább dűlője.

Nagyon szép rieslinges fajtajegyek, fehérhúsú gyümölcsök, kajszibarack, citrusok, melyeket körbeleng egy kovaköves ásványosság. Ízében friss, roppanó gyümölcsökkel, citrusos savakkal, érintésnyi maradékcukor bársonyos kerekítésével, mesteri arányokkal. Erős kezdés, ahol a fajta és gyümölcsei jelenleg dominálnak a talaj felett. 14 pont (91)

Garganega
Garganega

Filippi Soave Vigna Della Brà 2013 Veneto

Olaszország északi része következett egy Soave-i pincén keresztül. A Castelcerino dűlőben található terület a borvidék legmagasabban fekvő ültetvénye, a méterenként változó talajon bazalt, mészkő, agyag és homokkő osztozik. A pincészet ökológia módszerekkel gazdálkodik, a 60 éves garganega ültetvény termése természetes borkészítéssel 20 hónapot érett tartályban finomseprőn, majd szűrés és derítés nélkül palackozták.

A boron uralkodó jegyek inkább a beavatkozásmentes készítési módot és az alacsony kénhasználatot tükrözik, oxidált, reszelt almás illat fogad, a korty laposabb, lomhább savakkal, némi őszibarackkal és élesztővel. Nehéz meglelni benne a szépséget. 8 pont (82)

Santorini
Kőzetdiverzitás Santorinin

Santorini az utolsó 10000 év legnagyobb vulkanikus képződménye, a kaldera pereméről körbenézve elénk tárul a majdnem teljesen zárt vulkáni kráter. Még napjainkban is gyakoriak a földmozgások, utolsó komolyabb aktivitása az 1950-es kitöréskor volt. A régészeti feltárások mesés borászati múltról tanúskodnak. A talaj felszínét vulkanikus hamu és láva, az alsóbb rétegeket mészkő és homok alkotja, mely kálciumban, magnéziumban és vasban gazdag, ugyanakkor szervesanyag-tartalma alacsony. Mivel a szigeten nem pusztított a filoxéra, évezredes fajtákkal dolgoznak ma is, a régi elhaló félben lévő öreg tőkéket bujtással szaporítják. A szigeten termesztett fő fajta az Assyrtiko, mely a területek 80százalékát teszi ki.

Sigalas Assyrtiko 2015 Santorini

1991-ben alapított birtok, mely a szigeten működő borászatok közül egyedül található annak északi részén. Fő fajtájuk az assyrtiko, mely az ültetvények 90százalékát adja.

Tiszta és friss illat, lime, citrusok, fehérhúsú barack, virágok és kovakő. Légiesen könnyed, ropogós savak, frissesség, fehérhúsú gyümölcsök, a lecsengésben citrusos, sós ízek hosszú váltakozása. Fiatal bor, szívesen megkóstolnám 2-3 év múlva. 13 pont (90)

Etna
Az 1981-es kitörés nyomán keletkezett lávafal

A napjainkban is aktív 3330 méter magasságig tornyosuló Etna, egy szigetnek tekinthető a szigeten belül, változatos geológiával. A 3500 éves múlttal rendelkező borászati hagyományok és az ott készülő borok miatt egészen a 19. század végéig Olaszország legjegyzettebb borvidéke volt, de a 20. században háttérbe szorult, mivel a nehezen művelhető területek nem kedveztek az ipari bortermelésnek. Napjainkban újra feltámadni látszik, a filoxéra megkímélte területeken figyelemre méltó öregtőkés ültetvények találhatóak.

A kóstolt borok a szicíliai óriás borászattól, a Planetától érkeztek, amely jelenleg öt körzetben művel szőlőt. Történetük 1995-ben kezdődött Menfiben, majd következett Vittoria, Noto, 2008-ban az Etna és 2011-ben Capo Milazzo. Az Etna északi oldalán található Feudo di Mezzo névre keresztelt borászatot 2012-ben építették a Passopisciarotól délre. A fekete kövekből épült szerkezet tökéletesen illeszkedik az 1566-os lávafolyásba. 2013-tól a borászati vezető Tóth Patrícia, aki szintén részt vett a könyvbemutatón.

Planeta Etna Bianco 2015 Sicily

100 százalék carricante a Montelagurdia dűlőből, 690-720 méteres magasságból, október eleji szüret, 85százalék acélban, 15százalék hordóban erjesztve, februárig finomseprőn tartva.

Illatában elsőre a hordó jegyei jelennek meg, de gyorsan kiszellőzik, helyét fehér virágok, citrusok, lime, őszibarack és kövesség veszi át. Ízében érett őszibarackot, sárgadinnyét, öblösebb, kerekebb testet kínál, mely a lecsengésben sósba fordul. 12 pont (87)

Etna old
Öregtőkék az Etnán

Planeta Etna Rosso 2014 Sicily

100 százalék nerello mascalese a Pietramarina dűlőből, 510 méteres magasságból, október közepi szüret, bogyózás, erjesztés 14 napig acélban és fakádakban 23°C-on napi kétszeri csömöszöléssel, majd 6-8 hónap érlelés 50 hektós hordókban és acéltartályban.

A hordó szinte meg se jelenik, szabadon bontakozhatnak ki a pirosbogyós gyümölcsök és a fűszerek. A kortyban érintésnyi tannin, remek savak, könnyed, kirobbanó gyümölcsösség, fűszerek, pici ásványosság, sósság, de végül a gyümölcsök nyernek. Ha hazai fajtával kéne összehasonlítanom, azt mondanám, hogy amolyan remek keveréke a kadarkának és kékfrankosnak, Szecskő Tamás Rubintosára emlékezte. Tetszett. 13 pont (89)

Rövid szünet után áttértünk a hazai borokra. Szabo nagy lelkesedéssel mesél borvidékeinkről, alaposan ismeri a területeket, fajtákat, a kéknyelű termesztési nehézségeit.

Villa Tolnay Rajnai Rizling 2015 Badacsony

A hordóhasználat egyre szebb a pincénél, illatát fehér virágok, barack és zöldalma uralja, de kis kénes, termálvizes jelleg is megjelenik. A korty fehérhúsú barackot, birsalmát kínál, savai számomra kicsit lágyak, így a maradékcukor érezhetővé válik, magasabb savval több frisseséget nyújtana. 11 pont (86)

Válibor Kéknyelű 2015 Badacsony

A fajtára jellemző neutrális illat, mely szálazható és folyamatosan tárja fel rétegeit. Remekül adagolt hordó, ásványok, csipetnyi só, fehér virágok, egres, szőlő és fehérhúsú barack bontakozik ki. Ízben még gazdagabb, a közepes krémes testet citrusos savak repítik, barack, körte és trópusi gyümölcsök kavalkádja, sós, izgalmas lecsengéssel. Klasszis anyag már most is, mely 1-2 év palackos érlelést követően sziporkázhat. 13 pont (90)

Spiegelberg Juhfark 2011 Somló

Szikár, ásványos illat, gyümölcsök sehol, hűvös és dísztelen. A test közepes, a savak jó állagúak, de cseppet vékonyak, lecsengése kimondottan sós. Hozza a somlói karaktert, ásványok a gyümölcsök felett, de önmagában kevés örömöt kínál, ha egy színnel kéne párosítanom a szürke lenne a jele. 11 pont (85)

Barta Öreg Király Furmint Válogatás 2013

Szikár, agyagos, gyurmás illat, szárított virágokkal, fűszerekkel, birsalmával, körtével, szép hordóhasználattal. Falja a levegőt, lassan nyílik. A korty is fiatal, szép arányokkal, ízes körtével és barackkal, megfelelő tartást adó, a szerkezetbe illeszkedő élmentes savakkal, folyamatosan kibomló részletekkel, sós lecsengéssel. Ígéretes. 13 pont (90)

Disznókő 6 puttonyos Kapi Aszú 2011

2011 forró és száraz év volt, korai éréssel, de pára hiányában kevés botritisszel, a szemek inkább töppedtek voltak magas koncentrációval. A szüret három lépésben történt, szeptember közepén, majd október és november elején. A válogatott aszúszemeket zajos erjedésben lévő mustban áztatták, ehhez az első szüret és a második szüret alapborát használták fel kettő az egyhez arányban. 100százalék furmint, 164 g/l maradékcukor, 10 g/l sav, 12 százalék alkohol.

Friss illat, mézzel, citrusokkal, sárgabarackkal, trópusi gyümölcsökkel, enyhe vaníliával, fűszerekkel. A citrusos savak lemossák a maradékcukrot, egy aszúhoz képest könnyed, már-már légies, szőlős, barackos, narancsos trópusi gyümölcsösség, egyensúly és harmónia. Kezd átalakulni, érettebb jegyeket magára szedni, de még mindig jól tartja fiatalos, friss jellegét. Ellopta a showt minden bor elől. 18 pont (97)

K%c3%b6nyvbor%c3%adt%c3%b3

Jó volt látni, hogy a könyvbemutatón számos hazai borász is részt vett. A teljesség igénye nélkül: Pálffy Gyula, Szabó Gyula, Homonna Attila, Újvári Vivienn, Barta Károly, Bencze István, ifj. Szászi Endre. A helyín Déryné Grill/spiccproject remek választásnak bizonyult, a nagy létszám ellenére családias hangulat, remek kiszolgálás jellemezte az eseményt.

A könyv megvásárolható az Amazonon, a könyvben található csodálatos képekből további ízelítőt találhatunk a szerző honapján.

[sweetsole]

2 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

sweetsole

@Sub: Eger nincs benne, a bevezetőben említett három borvidék szerepel hazánkból.